2020. március 2., hétfő

Rejtjeles üzenet

Feküdt a kurva kórházi ágyon, már negyedik napja nem evett semmit, az infúzió monoton unalomcseppekkel csöpögött, miközben még mindig úgy érezte, a sors kaszabolja hasát egy életlen késsel; ha lejárt az idő, nincs mit tenni, aztán meggondolta magát, hátha, mégis; a hajnali napfény körbetáncolta, egy rejtjeles üzenetet továbbított félig zárt szemhéjai közé, mely megpördült a retinán, belecsimpaszkodott az idegsejtekbe, majd elfutott az agyig, de ott nem lelt befogadást, így kénytelen volt a megfoghatatlanság útvesztőiben bolyongani, a lélek sötét, ismeretlen folyosóin.
– „Kapbe”, Mazsorettke – legyintett dühösen.
– Nem kapom – visított élettársa. – Téged nem lehet szeretni, mert nem hagyod. Nem lehet szeretni, már az ágyban sem.
Még aznap elköltözött.
– De sovány vagy, mi történt veled? – veregette meg vállát Karabi Vendel, volt osztálytárs, közterület-felügyelő és gyakorló alkoholista a Fekete macska nevű, közéleti központ címre pályázó vendéglátóipari egység szürke bádogpultjánál támaszkodva.
– Kórházban voltam, a hasnyálmirigyem begyulladt, a gyáva féreg.
– Baszod, abba az ürgék bele szoktak dögleni!
– Bele. De nem vagyok szabálykövető. Iszol még egy sört?
– Akár kettőt is. Hallom, a csajod is kidobott.
– Ki. Lement rólam az összes izom, úgy nézek ki, mint egy fogyókúrázó kandeláber, és még nem is világítok.
– Majd jobb is lesz, haver.
– Lesz.
Ittak néhány sört, az éjszaka suttogott, érthetetlenül; halotti maszkot öltött a Hold; nem hiányzom én sehonnan, nem is hiányoztam soha, motyogta, bandukolt a nyílt sebektől ájult úttesten, lépteit összehangolta szívdobbanásával, csak arra figyelt, még a kilencvenhatezer-ötszáznegyvenedik lépésnél is, aztán rácsodálkozott könnyeiben a sóra, a molekulák és atomok tülekedésére, az elektronok viháncolására, a bozonok együttérzésére, Isten hallgatására – amíg tartott az út. És már nem hiányzott. És már nem fájt semmi.

7 megjegyzés:

Aduard írta...

Remekmű!
Ezerszeszer megsemmisülünk. Az élet belénk kódólva.
Ezeregyszer is újra éledünk.
96540 lépés, élet és teljes odaadás. Elegánsan két mondat , két párbeszéd.

Aduard írta...

Remekmű.

Egervári József írta...

Aduard! Köszönöm, megtisztelő a véleményed!

Királdi-Kovács István írta...

Annyira hiteles, hogy pont hasonlókat éreztem, csak nem a hasamban villogott, hanem az ágyékomban a katétertől. "Mazsorett" sem dobott ki. A többi stimmel. Gratulálok József, remek mint mindig!

Egervári József írta...

Köszönöm István!

Az élet számtalan kellemetlen meglepést tartogat. No, de kellemeset is. Amíg vége nem lesz, és ez így van jól!
J.

Unknown írta...

Megérintő.

Egervári József írta...

Kedves Ismeretlen!
Köszönöm!