Én vagyok

Árnyékban vagyok, 

vagy én vagyok maga az árnyék, 

kicsinyes fényt lopó és fényre vágyó szándék, 

én vagyok a soros, netán a sörös, a boros, 

éhezéstől vézna, zabálástól potrohos, 

a civil, a polgár, a hangos és a néma, 

polgárilag engedetlen, a kiszolgáltatott és léha; 

én vagyok az ügyeskedő-reménykedő, 

a bűn és az erény, 

a mondatvégi pont 

és a nagybetű a mondat elején; 

én vagyok a szolga, az inas, a nyilas, a náci, 

a büdös komcsi és a mosdatlan szájú alpári, 

én vagyok a bűntelen kereszt, 

az ima és a megfeszített, maga az élet, 

az igazság, a féligazság, a hírek és az álhírek, 

én vagyok a szeretet, a valódi, 

meg a mázas és mézes, 

és én vagyok az alkalmas massza 

a gyűlöletbeszédhez, 

én vagyok rozsdás kórházi ágyon a haldokló, 

és én vagyok, aki semmire és mindenre kapható, 

én vagyok, aki nem ír, nem olvas, nem nemes, 

bujálkodó strici, asszonyverő és tiszta szerzetes, 

én vagyok a szép, a pép, a púp, a pap, 

én vagyok a megbocsátás, a düh és a harag, 

én vagyok a szükséges rossz, a megkerülhetetlen erő, 

én vagyok az élet, a halál, a bölcső és a temető, 

én a vagyok a tűz, a víz, a hó, a jég, 

én vagyok a fény, a rémisztő sötét, 

mint mindig – el ne felejtsétek jó urak –,

én vagyok: a nép!

Fotó: pinterest