Még jó

Erősödöm – állapította meg elégedett vigyorral Boglyas Béla, negyvenéves hitoktató és közterület-felügyelő; a tükrös szekrénnyel együtt mutatott hatvankét kilót a mérleg, első ránézésre harmincöt kiló vastag bőr, tizenöt kiló csont, tíz kiló bél, has, gyomor, a többi izom. Hét polgárt büntetett meg azon a napon, nem volt kedve dolgozni, bár így is jól teljesített. 

– A hivatal, kérem, nem azért van, hogy az állampolgár jól érezze magát – oktatta a megrettent delikvenseket –, hanem a törvények és rendeletek betartatása miatt. 

Szunyoghy bácsi, az öreg suszter leemelte biciklije csomagtartójáról a frissen vásárolt lapátnyelet, fenyegetően elindult a nagyképű közterület-felügyelő felé, aki meg akarta büntetni, mert behajtott a parkba járművével. 

– Még nagyanyád cipőit is javítgattam, te pimasz kölyök – ordította felbőszülten az öreg –, de téged kiütlek a cipődből, ha nem tűnsz el a szemem elől! 

– De Samu bácsi, a törvény az törvény – emelte magasra védekezőn kopott aktatáskáját Boglyas. 

– Majd megmondom én neked, mi a törvény, te, gazemberek csicskása! – szorította meg a frissen vásárolt lapátnyelet még dühösebben a vén suszter. 

Este letérdepelt az ágy mellé, imádkozott, csak mormogva, halkan, nem tudhatta, hogy az asszony alszik-e már, az ima pedig csak rá és a Jóistenre tartozott. 

– Erősödünk, uram, erősödünk, de mindig próbára teszel engem, ám én állom a próbát. Tudom, eljön majd egyszer a jutalom is. Nem vagyok türelmetlen, uram, ne érts félre, jó lesz majd a mennyországban is, de egy kicsit itt is adhatnál, előlegként, méltányolva, hogy képvisellek téged. Mindenütt. Én igazi keresztény vagyok.  Ki kellene cserélni a kocsit, már öreg, nem húz úgy, ahogy kellene, harmincezret kellett a vizsgabiztos zsebébe csúsztatni, hogy átmenjen a műszaki vizsgán. Legközelebb már nem lesz elég ennyi. Egyébként is, uram, nekem jobban állna egy Suzuki Vitara. Hiszen a mi autónk, s ami a miénk, akkor az az enyém is. Egy Audiról már ne is beszéljünk. (Az asszony nagyot nyögve megfordult az ágyban, felcsúszott hálóingje termetes hátsóján, Boglyas Béla pedig felsóhajtott.) 

Tudom, uram, tudom, sok dolgod van, nem akarlak terhelni vele, de tegnap a Kőházy Anikó bugyi nélkül volt dolgozni. Kedvel engem, nagyon kedvel, szétnyitotta combjait, amikor a nyomtatóból kivette a kinyomtatott határozatokat, rám is mosolygott. Megkívántam, igen, annyira, de annyira, alig bírtam magammal, éreztem parfümjének illatát, egész nap sem tudtam másra gondolni, mint mosolyára, gyönyörűséges puncijára, kívánatosan gömbölyödő melleire. Igen, tudom, a kollégám felesége, a Pali felnégyelne, ha megtudná, de uram, nem véletlenül teremtetted a vágyat, bizonyára célod volt vele, isteni elképzelésed, melynek titkát én nem ismerhetem, de engedek akaratodnak, ha úgy látod jónak. 

Másnap meglátogatta nyugdíjas apját, aki virágokat ültetett, felnézett fiára, bólintott, de nem hagyta abba a munkát. 

– Csak százezer kellene, apa. Nyáron megadom. Biztosan. 

– Még soha nem adtad meg, amit kértél – rázta meg fejét ősz hajú apja. – Nem adok. A nővéred egyébként is elmondta a múltkor, mit gondolsz rólam. Állandóan szidsz, vén hülyének nevezel, de édes fiam, mérnök voltam és vagyok. Még mindig dolgozom. Mérnök, érted? Nem hülye! A pénzem jó lenne, tartod a markodat, közben állandóan ócsárolsz. Elég volt ebből! 

Boglyas dühösen feszítette meg az íjat, a nyílvessző éles csattanással csapódott az udvari vécé repedezett deszkáiba. Felült a fémbakra, hátrafelé ismét belelőtt egy nyílvesszőt a budi ajtajába. 

– Na, már csak egy ló kellene – morogta dühösen –, rend lenne itt. Szittya vére forrt, lehunyta szemét, látta hullani az ellenséget, diadalittasan vonult be hófehér paripáján a parlament elé, mosolyogva intett az ünneplő tömegnek, megfeszítette izmait. – Erősödünk – üvöltötte bele a mikrofonba, lelépett a sámliról, fejére helyezte a koronát. 

– Béla! Megszerezted a pénzt? – szólalt meg mögötte rikácsoló fejhangon felesége. Ijedtében majdnem leborult a fémbakról, a tegezt el is ejtette. 

– Nem még, drágám, nem még, de megtöröm én az ellent, csak adj egy kis időt. 

– Beszélj már normálisan, te idióta, nem vagy te a kalocsai érsek. Még jövő keddig tart az akció, kell nekem az a csodálatos atommeghajtású meggymagozó. Úgy reklámozzák, hogy ez felér az öröklét ígéretével. 

– Igen, drágám. Nyugodj meg, meglesz az öröklét, ígéret van rá, csak kis türelem még. Erősödünk. Erősödünk. 

Felesége azon tűnődött, hívjon-e orvost, aztán úgy ítélte meg, a Bélára egy vasat sem szabad költeni. Elindult a ház felé, öt perc múlva kezdődik kedvenc sorozata a tévében. 

– Még jó, hogy vannak értelmes és jó dolgok is az életben – motyogta maga elé.

Fotó: Kosztolányi Dezső színház