Ezt elcsesztem, ismét elcsesztem, ahelyett, hogy off-shore lovag lettem volna, bádoglavórral a kezemben idióta Don Quijotét játszom (megörökölt szerepben) a kispolgári papundekli világban, ahol semmi sem igazi, pedig én is megrendezném a születésnapi bulimat a Szépművészeti Múzeumban, Raffaello, Rembrandt és Degas festményei között lejtve egy érzéki tangót, tangás, félmeztelen lányok szolgálnák fel a pezsgőt vörös kaviárral (bár én a pezsgőt nem szeretem), homár is lenne, meg Omár, a keleti szőnyegárus, akinek szőnyegein édes a hempergés; magasra hágna a kundalini, mindenki olyan nagyot álmodna, amekkorát csak bírna, hiszen off-shore-ilag kiképzetten semmi se drága.
Vadalma azt állítja, minden a szex körül forog; én viszont nem csodálkozom, hogy ezt mondja, gyönyörűséges mellei körül forog az univerzum, az összes férfiagy megáll látványától, bár úgy vélem, amikor működnek ezek az egyszerű szerkezetű férfiagyak, akkor a második gondolat a pénz, a jólét, a hatalom, csak utána következik minden egyéb, tehát, ne nagyon akarja nekem bedumálni senki, hogy a világon lehet javítani morális megfontolásokkal, miközben túlkínálat van emberanyagból, szolgákból, tolvajokból, gyilkosokból.
Amikor megszólal Góg és Magóg örököse, oldalágról megnemesedett fia, a vehemens Demagógia, akkor először szájtátva bámulja a gondolkodónak tűnő ember, mily nagy is a sötétség, mily döbbenetes a tájékozatlanság, az ismerethiány, a műveletlenség és a rosszindulat, ám a kiművelt szónok nyilvánvaló hazugságait szinte igaznak hallja a gondolattalan bámészkodó; egyszerű mondatok, könnyen megérthető utasítások: bízd rám magad, megvédelek! Nincs más dolgod, csak hinni, vakon, feltétel nélkül, imára kulcsolva kezed.
Ezt elcsesztem, ismét elcsesztem, már megkopott, kissé szakadozott ez a Don Quijote jelmez, szinte kilóg belőle meztelen seggem, be sem engednek a neofeudalizmus pompázatos kastélyaiba, még szolgának sem, hát, elő a bádoglavórral és a seprűnyélből eszkábált dárdákkal!
Szabó Béla Hollyday jut eszembe, volt kollégám, aki már a mennyei késdobálóban kéri ki magának és újdonsült cimboráinak a finom konyakot; ő mondogatta mindig, a szabályok rendezik az életet, a szabálytalanságok pedig megszépítik. Nem akarom tudni, mennyire volt igaza, soha nem volt szabálykövető, csak nagyon jó barát és zabolázhatatlan szabad szellem, Kondor Béla iránti rajongással, örök lázadással a tökéletlen és gyakran embertelen rendszer ellen. Soha nem félt nem egyforma lenni, kilógni a tömegből, haragban lenni fésűvel és a borotvával, soha nem félt embernek lenni. Hiányzik nekem Szabó Béla Hollyday, hiányoznak nekem a Szabó Bélák, sziporkázó szellemük, pazar-fanyar humoruk, kegyetlen szókimondásuk, meg a bádoglavórral és seprűnyélből eszkábált dárdákkal hitelesített jelmezük. Mert velük kissé kerekebb lenne a világ. Biztosan kerekebb.
A kép Janina Müller alkotása
2 megjegyzés:
Értem én miről írsz,csak a fegyverkédés zavar kicsit. Van neked jobb fegyvered mint a seprűnyéldárda. Úgy hívják toll. Örömömre alkalmanként használod is, és ennek örülök. Mert legalább a saját lelkiismereted nyugodt lehet, hogy te szóltál, ja hogy kevesen hallgatnak meg? Az elsősorban az ő bajuk!
István, köszönöm véleményedet. Nem fegyverkezem, csak néha. A toll fontos fegyver, tehát csak fegyverkezem. Nem tudom, mi lenne jó. Talán egy normális világ. Túl halk vagyok, kevesen hallanak. Talán nem is kell hallani.
Megjegyzés küldése