Netán ki kellene dobni azt a rozoga konyhaasztalt, már el sem bír, felettébb gyanúsan sündörögnek körötte az álmok, élvezetek, nevezhetném gasztronómiai élvezeteknek is, finom nyalakodás ínyenc módra az ízek és érzékek birodalmában, ám Váncsa szakácskönyve után már tényleg mindent szabad, szabadon, nem is vitatom, egy pillanatig sem.
Persze, most máson jár az eszem, Dosztojevszkij után Szolzsenyicin, Shakespeare után Ionesco, Vidnyánszki helyett Alföldi (a Mephisztó egyébként is kedvencem). Közben azt látom, újkori szellemi Drakulák szívják el a levegőt a szabad szellem elől, de nem lehet mindenkit beállítani a sorba, nem lesz mindenki agymosott a silány minőségű állami propaganda hatására, nem mindenki tagadja meg Adyt, József Attilát, Kertészt, Esterházyt. Persze kisebbíteni akarják nagyságukat, megpróbálják, ám a szabad szellemnek van egy pocsék tulajdonsága, hogy nem hagyja magát, ha bedeszkázzák a színházak ajtaját, akkor a téren folytatódik az előadás, ha elégetik a könyveket, akkor szamizdatban terjed az értékes írott szó, ha gnóm szobrokat emelnek, akkor az élet minden másba életet, művészetet, erotikát, igazságot lehel, fűbe, fába, virágba, padba, foszló vakolatú házakba, rozsdás villámhárítókba, szakadt plakátokba, koszosan csillanó kirakatüvegekbe, a félősen párás tekintetekbe, a felcsendülő zenébe.
Még egy rozoga konyhaasztalba is, mely lehet maga a gyönyörűség, csak hinni kell benne, csak akarni kell, mert a szabad szellemnek semmi sem szabhat akadályt, mert az maga az emberség, maga az ember, maga az élet. A parancsszó pedig ellenállást vált ki. Egyre határozottabban. Mert ilyen az élet. Nem tűri sokáig a zsarnokságot.
(Fotó: pixabay)
4 megjegyzés:
Valóban ilyen.
Aminek ki kell jönnie, ki is jön. Mindenre megvan a recept, csak tanulmányozni kell az útmutatást. Dosztojevszkijtől Váncsáig - azon innen és túl - igazságokat, törvényszerűségeket, lehetőségeket, mert az előadás soha nem ér véget, mindig következik újabb felvonás.
Az élet komédiák, drámák, tragikomédiák, romantikus darabok színpada, ahol különböző szerepeket játszhatunk. Olykor rajtunk múlik, hogy a rendelkezésünkre álló választékot miként fordítjuk javunkra, vagy a köz javára.
Amíg van élet, van szereposztás is. És lehet az élet gyönyörű. Igen.
Köszönöm, hogy olvashattam gondolatébresztő írásodat! :)
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Sok minden rajtunk múlik, és sok minden nem. Shakespeare jól tudta, jól meg is írta. És mindig következik új felvonás, van, amikor a darab végén felállva tapsol a közönség, van, amikor egyetlen pisszenés sem hangzik, mozdulatlanságba merevedik az idő.
Mindkettőből kijut bőven, de a mosoly mindig erővel tölti fel az embert, hogy elbírjon a könnyekkel!
Igen! És ezerszer igen! Pont ilyen! :)
Köszönöm Zoli!
Megjegyzés küldése