Pokoli meleg van, mondom, de nincs az, a pokolban valószínűleg melegebb van, sokan Istenre várnak, mások Godotra, a többség pedig senkire, semmire, csak hogy másnap felkeljen a Nap, legyen mit enni, ne legyen hosszú és gyötrelmes a vég; semmilyen színűre festem arcom, kispolgári színűre, aztán erkölcstelenre, meztelen hátadon táncolnak végig ujjaim, lassított felvételben, pirouette, teljes fordulat ujjbegyen, végig, gerinced mentén, le, egészen le.
Pas d’action, a lelkiállapot minden mozdulatban kiütközik, kiköveteli magának a figyelmet, tánc az ördöggel; lehetne a semmiről is írni, közhely ízű szófordulatokkal, szemfényvesztő hazugsággal, hogy minden szép, minden jó, közben kimondatlanul közvetíteni, dögöljön meg minden nyomorult, dögöljön meg minden éhező, dögöljön meg minden más színű, dögöljön meg minden más Istent szerető – büszke elszigeteltségünk börtöncellát épít a szellemnek, tapsolunk az ünnepélyes átadón.
A balance fontos, kitartott állapotban, hosszan; meztelen bőrödön végiggurulnak az izzadtságcseppek, egészen közelről érzem illatod, minden rezdülésed, minden érintésed; az egyensúly beáll, minden szélsőség elcsitul, a káosz után pusztulás jön, majd romokból és hamvakból születik új élet, nincs többé rabszolgaság. Pokoli meleg van. Már szerethető a mozdulatlanság.
Foto: tancok.network.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése