Hajnali kettő van, rásandítasz a csörgőóra fluoreszkáló mutatóira, aztán átfordulsz a másik oldaladra, igyekszel ismét elaludni; ezek a kurva kölykök, még mindig nem értek haza, hiába dumálsz nekik, veszélyes a világ, kivan a fél seggük a miniszoknyából, dekoltázsukba egy söröskorsó is beférne, szülői tekintélyed romokban, sértve érzed magad, na, majd holnap megmondod nekik a magadét.
Ezek a kurva kölykök, semmi sem elég nekik, semmi sem elég jó nekik, mindig lázadoznak, bezzeg te tudod, mi a tuti, nem kell fejjel a falnak menni, te már tudod, mitől döglik a légy, öreg vagy és tapasztalt, naponta nézed a híradót, szimpátia alapján rangsorolod a hírolvasókat, mindig arra a csatornára kapcsolsz, ahol azt hallod, amit szeretnél. Tájékozottnak kell lenni, mondod, de ezek a kurva kölykök soha nem néznek híradót, csak a neten lógnak, úgy sejted, százszor többet tudnak tőled matematikából, fizikából, biológiából, irodalomból, történelemből, de mindig megállapítod, ott van még a tojáshéj a seggükön, és amíg a te asztalodnál ülnek, a te kenyeredet eszik, vegyék tudomásul, neked van igazad. Mert neked van igazad, te már öreg vagy, régi, a múlt évszázadból, a múlt évezredből való, és amikor baráti társaságban, fröccsözés közben ontjátok a sok okosságot, kicsit büdös cigányoztok, szemét zsidóztok, mocskos kommunistáztok, rohadt fasisztáztok, idióta liberálisoztok, úgy érzitek, teljesen értitek a világ folyását, nincs szükség semmiféle elemzésre, bele- és átgondolásra, átfogó bel- és külpolitikai ismeretekre, ti zsigerből megmondjátok, milyen is a világ.
Persze, zokon esik, amikor fiad vitába száll veled, no, apa, akkor mondd meg, mit is kellene tenni, te pedig elvörösödve, szinte kiabálva hadarod, nem kell fejjel menni a falnak, túl kell élni, erodálódig majd a rendszer (az előzőnél is sikerült negyvenöt év alatt), utána jobb világ jön, ez biztos; fiad pofátlanul kiröhög, élni kellene már, normálisan, méltósággal, jól, harcosan és gondolkodva, harcosan gondolkodva, feleli halkan, nem mindig túlélni csak s örökké gyáván kussolni.
Az agyvérzés kerülget, imádod és félted ezeket a kurva kölyköket, nem te vagy a hibás, egyedül te nem tudsz tenni semmit, nem vagy te forradalmár, így alakult, mentegeted magad, mi a francot tehettél volna?, muszáj volt dolgozni, eltartani, taníttatni a gyerekeket, nem is igazán tudod, mit szeretnél, lányod vizsgáztatni akar, szemtelen kis fruska, egyetemista, azt hiszi, neki mindent lehet; apa, mondd meg, mi a szabadság, mi a demokrácia, mi a jogállamiság, mit tettél te ezekért?
Fuldokolsz az idegességtől, ezek a kurva kölykök azt hiszik, meg lehet váltani a világot, rajtad kérnek számon mindent, pedig te aztán ártatlan vagy, teljesen, soha nem helyezkedtél, soha nem nyaltad senkinek a seggét, persze kimondhatnád azt is, ha lenne hozzá bátorságod, nem is lett belőled senki, nem gazdagodtál meg, nem jártad be a fél világot, nem lett Mercedesed, nyaralód, hajód, repülőd, szigeted, toronyórád, láncostól.
Ezek a kurva kölykök nagyon ismerik a jogaikat, na, de a kötelességeik, az bizony smafu, nem tetszik nekik a rendszer, azt hiszik, bármin is változtathatnak, hát, nem, nem olyan egyszerű az; neked sem tetszett a rendszer, se a régi, se az új, de az ember tisztában kell legyen lehetőségeivel, te pedig tisztában vagy, mert már öreg vagy, és tapasztalt, és borzasztó dühös.
A televíziót nézitek, bemondják, hogy a miskolci gimnázium diákjai felállva tapsolják meg a tanterembe belépő pedagógusaikat, akik most már nagyon határozottan küzdenek az oktatás esztelen átalakítása, a diákok, pedagógusok, szülők semmibevétele ellen, rád néz fiad, látod, ők már tudják, mi a demokrácia, mondja, és nyilván nem a hittanórán tanulták meg; te nem szólsz semmit, ülsz kényelmes foteledben, szeretnél mondani valamit, ám nem jut eszedbe semmi elfogadható, ezek a kurva kölykök, úgy tűnik, jobban értik a világot, mint te, kihúzod magad, büszkeség tölt el, okos gyerekek, nagyon szereted őket, kinézel az ablakon, hétágra süt a nap, szinte már érzed a tavasz illatát, az élet magára talál, legyűri a hideg, komor telet; mert mindig így történik, legyen bárhogyan is, és te is tudod, nem tetszik a rendszer, ismét nem tetszik, lélekben már te is felállsz és tapsolsz a bátor pedagógusoknak, mert lassan, nagyon lassan ráébredsz, jön a tavasz. Elkerülhetetlenül. Elindulsz a boltba, fiad megállapítja, jól áll neked is a kockás ing és piros-fehér csíkos sál. Összenevettek. Van remény.
2016
