Hírfolyam

– Imádom a vénasszonyok nyarát, oly melengetőn süt a nap – veregette meg barátságosan a vállát Ficzuk úr Donáth úrnak, az agg ószeresnek. Az idős férfi meglepetten, elkerekedett szemekkel nézett a könyvesbolti eladóra, aztán se szó, se beszéd, sarkon fordult és köszönés nélkül átrohant a Váci úton, a tülkölő autók között a Lehel piac irányába.

Két kelkáposztával szemezett, majd megtapogatott egy kígyóuborkát, utána halkan odasúgta Kovács úrnak, a rézszínűvé változott öreg aranyifjúnak, hogy Ficzuk úr biztosan megbolondult, mert imádja a vénasszonyok farát, és feltehetően már jön a pap.

Kovács úr hangosan felröhögött és már indult is kedvenc kiskocsmájába, ahol két stampedli kommersz konyak és egy-egy üveg (rendszerellenes) Heineken sör társaságában harsányan újságolta Devecseri úrnak, a szintén nyugdíjas közterület-felügyelőnek, hogy Ficzuk úrnak elment az esze, ugyanis titokban szervezi a vénasszonyok hadát, mert hamarosan eljön a nap. Devecseri úr unottan kérdezte, miféle napra vár Ficzuk úr, Kovács úr pedig csak bosszúsan legyintett, majd aggodalmaskodva magyarázni kezdte, hogy a vén hülye, megátalkodott liberális elme, mindig azt a napot várja, amikor eljön a szabadság, no, de ehhez minek kellenek a vénasszonyok, azt elképzelni sem tudja, legyintett lemondón.

Devecseri úr este otthon akkurátusan megszerkesztette a jelentést. Ficzuk úr a rendszer ellensége. Folyamatosan meg kell figyelni. Könyveket olvas. És könyveket árul. És szervezkedik. Nyilvánvalóan magyar- és rendszerellenes lázadást akar kirobbantani, az sem kizárt, hogy a migránsokat is bevonja, mert állítólag jól beszél angolul. A migránsok is biztosan jól beszélnek angolul.

Javaslom a titkos Kopasz Kommandó bevetését. Ficzuk urat meg kell félemlíteni. Ha nem használ, akkor el kell zavarni az állásából, hogy ne tudjon mindenféle felforgató könyveket árulni. Biztosan pult alól árulja. Ha ez sem használ, akkor a TEK rohanja le, verje bilincsbe, börtönözzék be, ítéljék el, akasszák fel. Az ilyen imperialista árulók nem érdemelnek mást.

Elégedetten dőlt hátra karosszékében, végre ismét érezte a régmúlt idők illatát, amikor még rend volt, amikor a kétes elemeket elvitte a rendőrség, az ávósok, a titkosszolgálat, amikor nem lehetett csak úgy ugatni, szervezkedni, rendszert dönteni. A jól végzett munka örömére felbontott egy doboz Heinekent, de előtte vastag hegyű filctollal besatírozta a dobozon virító vörös csillagot. Az embernek, ugye, legyenek elvei, vigyorodott el.

Ficzuk úr másnap a Gerbeaudba igyekezett, Annácska már ott várta, meghajolt, kezet csókolt a csinos hölgynek.

– Ficzuk úr, szombat este mit csinál? – kérdezte Annácska, miközben bugyiig elpirult.

– Éppen semmit. Ráérek.

– Akkor eljön hozzám vacsorára?

Az idős férfinak egy pillanatra megállt a szíve, levegőért kapkodott, ám úgy érezte, az élet gyönyörű is tud lenni. Hazakísérte Annácskát, kapott az arcára egy leheletnyi puszit, a vérnyomása ettől kicsit megugrott, de soha nem érezte még magát annyira boldognak.

Hazafelé beugrott a SPAR-ba, vásárolt egy üveg száraz vörösbort, villányit, mert azt szerette legjobban.

– Na, mi a helyzet a vénasszonyokkal? – állt meg mögötte Devecseri úr udvarias vigyorral a képén, lezseren rátámaszkodva a bevásárlókocsira.

– Imádom a vénasszonyok nyarát, oly melengetőn süt a nap – válaszolt mosolyogva Ficzuk úr.

– Hát, még a végén feltüzeli ezeket a vénasszonyokat is, ugye?

Ficzuk úr határozatlanul bólintott, gyorsan fizetett, biccentett Devecserinek, akit nem igazán kedvelt, sötét és rosszindulatú tekintetével mindig az ember veséjébe akart látni. Még mindig melengetőn sütött a nap, Ficzuk úr örült; rá is fér erre a szomorú országra, állapította meg halkan, nagy a sötétség, pedig az élet lehetne gyönyörű is.

Devecseri tisztes távolságból követte. Büszke volt magára. Végre megtalálta az ellenséget.

Fotó: pinterest