APRÓSÁGOK 2.

Végakarat

Vadas Gerzson úgy élte le egész életét, hogy a zúzapörköltet szerette legjobban, tarhonyával és kovászos uborkával; utána egy hideg sör.

Feleségének születés- és névnapjára, valamint házassági évfordulókra mindig vitt virágot. Nem érdekelte a világ folyása, annak adott igazat, akivel épp beszélgetett. Választópolgárként mindig eleget tett kötelességének, a szavazófülke magányában ahhoz a logóhoz húzta be az ikszet, amelyik a legszínesebbnek látszott. Aztán a szavazólap tetejére ráírta: HÜLYÉK! Gondosan ősszehajtotta a lapot, betette a borítékba és bedobta a szavazóurnába. Mosolyogva köszönt el a szavazóhelyiségben ücsörgőktől. Elégedett volt titkos lázadásával.

Mielőtt meghalt, azt kérte, temessenek mellé egy tányér zúzapörköltet, tarhonyával és kovászos uborkával. És a sörről se feledkezzenek meg.

„Nyuggerek”

Genye Erik bekapkodta reggeli gyógyszereit, nyolc darabot, öt fehéret, egy kéket, egy sárgát és egy rózsaszínűt, utána megitta tejjel felöntött feketekávéját. Bevonult a vécére, kiolvasta a friss napi újságot, utána kezet mosott, megborotválkozott. Sajnálta, hogy nincs otthon egy Kalasnyikov.

Mariska, a csinos szomszédasszony kopogtatott be hozzá, aki állítása szerint már húsz éve nyugdíjas, de ez egyáltalán nem látszott rajta. Huncut mosollyal nyitotta szét táskája száját és Genye úr orra alá tolta. A táskában egy vasból készült csúzli, mellette egy zacskónyi fényes csapágygolyó lapult.

– Mariska, édes, maga mindig meg tud lepni – olvadozott a férfi.

– A békéért meg kell harcolni, édes úr! – nevetett pajzánul az öregasszony.

Másnap címlapon hozták az újságok a tüntetést. A demokráciáért, a jogállamiságért és a sajtószabadságért százezres nagyságrendű tömeg tüntetett a parlament előtt. Békés tüntetés volt. Arról az öt fiatalról, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, nem szólt a fáma. Egyikőjük a kórházban életét vesztette, egy fényes csapágygolyó átszakította a koponyáját, olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.

Mariska és Genye úr beült a Gerbeaudba. Ünnepeltek. Győztek. Kávét ittak, süteményt ettek.

– A harc még csak most kezdődik – simogatta meg Genye úr arcát Mariska.

– Mariska, édes, maga mindig meg tud lepni engem – olvadozott a férfi. – Még a végén megkérem a kezét.

Kezesbárányok

Komódy Marietta ölében hevert a laptop, rázta a sírás, már egy százas papír zsebkendő felét elhasználta. Hamarosan ötvenéves lesz, nincs férje, nincs pasija, az önkielégítés már nem szerez örömet. A virtuális térben tolonganak a Don Juanok, a látszat részletgazdag, ám mindig kiderül, fogalmuk sincs az igazi szerelemről, mert mind gazember, piti kis szélhámos, gyáva házasságtörő, aberrált élvhajhász. Igazságtalan a világ, Zsuzska, a szomszédasszony sokkal csúnyább mint ő, mégis zsonganak körülötte a férfiak, hetente váltogatja őket, ajándékokkal halmozzák el, a kedvében járnak, hangversenyre, operába, színházba hurcolják, a legjobb éttermekben vacsoráznak. Zsuzska pedig utálja őket.

– Mind egy kaptafára készült – mondogatja –, megfogod a farkát s azonnal kezesbáránnyá válik. Rajtuk állok bosszút idióta férjem helyett, aki harminc éven át megkeserítette az életemet. Harminc évet elrabolt tőlem, azt hittem, szeret, de csak a szeretőit szerette. Most visszaadom a pasiknak, ami jár nekik.

Marietta elhatározta, Zsuzskától kér tanácsot. Neki nincs miért bosszút állni, csak végre kezesbárányokat akart. De nagyon.

Fotó: pixabay