Kint zuhogott az eső, illata betöltötte a szobát, olykor egy-egy villámlás megnyújtotta az árnyakat, az utána futó mennydörgés felhasogatta a csendet; Argaus, a sötét démon tenyerébe támasztotta állát, nyerésre állt, ám ismerte már magát, elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és öreg barátja azonnal lecsap. Még soha nem sikerült győzni, az idős férfi verhetetlennek bizonyult a sakktáblán.
– Miért nem lehet leütni a királyt? – morgolódott a démon.
– A királyt nem lehet leütni, legfeljebb sarokba szorítani, megadásra kényszeríteni – válaszolta mosolyogva Fuszterin Bendegúz. – Komoly sereg védi, azokkal sem egyszerű.
– A királyt kell elintézni, akkor felbomlik a sereg.
– Igen, az a cél. Megadásra kényszeríteni.
Argaus hosszasan gondolkodott a következő lépésen, huszár, cé hat, sakk, büszke királynője volt a támogató sereg. Ivott egy korty száraz vörösbort, izgatottan emelte meg a bábut, kikerekedett szemmel, vigyorogva nézett szemben ülő ellenfelére, olyan volt, akár egy huncut, kipirult arcú kisgyerek, hiába a kétméteres, izmos termet, a sűrű, fekete szakáll, a hátközépig érő sűrű, fekete haj, a játék öröme csupa emberi vonással ruházta fel.
Fuszterin – laza kézmozdulattal – egy négyzettel arrébb tolta a sakktáblán a királyt.
– De le kellett volna ütnöd a huszáromat! – horkant fel Argaus.
– Még nem – nevetett Fuszterin.
Három percig tartott a parti, a démon ismét veszített, hiába az erős tisztikar, a vehemensen támadó gyalogok, ha a hadvezér nem elég jó stratéga, a káosz gyorsan fegyverletételre szorítja a legjobban felszerelt hadsereget is.
– Kiváló ez a bor, barátom, érzem benne a föld suttogásának és a napfény táncának ölelkezését. Sosem fogok nyerni ellened. Persze nem számít. A játék öröme csodálatos.
– Ennek örülök, barátom – mosolyodott el Fuszterin Bendegúz. – Nem tudni, meddig lesz alkalom erre. Fáradt vagyok és öreg, egy reggel majd arra ébredek, hogy már nem is élek, főzök egy kávét, kiülök a teraszra, és majd azon elmélkedem, mitől is volt oly gyönyörű az élet.
– Ne siettesd, eljön az majd.
– Nem siettetem, de már nem sok minden szerez örömet.
– Furcsák vagytok ti emberek, amikor minden nehéz, amikor robotoltok, küzdötök, akkor nagyon akartok élni, amikor pedig nem kellene rohanni sehová, akkor már nem élvezitek az élet szépségeit.
– Amíg van felelősség, amíg törődni kell valakivel, óvni, szeretni, addig az a feladat, az a gyönyörűség, amikor már nincs feladat, akkor elfogy az öröm is.
Argaus szedelőzködött, szeretettel és tisztelettel nézett öreg barátjára.
– Holnap nem jövök, majd csak holnapután.
Fuszterin mosolyogva bólintott, aztán kiült a teraszra, gyönyörködött a kert szépségében, a méltósággal bólogató juhart csodálta, a pipiskedő virágokat, a délceg rózsát, a beképzelten nyújtózó amarilliszt, a hófehér virágokat nevelgető jukkát. Még élt. Gondterhelten szemlélte az asztalon az újságot, de nem volt kedve kinyitni. Igen, van még feladat, teljesen megbolondult a világ. Van még feladat. A szabadságnál nincs fontosabb.
Fotó: civilhetes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése