A jutalom

Zselenka Lőrincnek úgy tűnt, egész éjjel nem aludt, lábát sem merte kidugni a takaró alól, pedig izzadt, akár egy igásló, lassan és óvatosan fordult, ha elzsibbadt keze vagy lába. Ott ült a Gonosz az ágya végében, őt nézte. Nem szólt egy szót sem, csak bámulta vörösen izzó szemekkel, hagyma, mustár és kénköves szag áradt belőle, néha felemelte kezét, hátrasimította homlokából haját.

Zselenka Lőrinc először a töltött káposztára gyanakodott, elég lett volna két töltés, mondta is felesége, hogy úgy zabál, mint egy disznó, a zsír végigcsurgott állán, lecsöppent nadrágjára, le a kopott konyhakőre, ám a férfi már harminc éve nem hallgatott rá. Kövér volt, büdös és elviselhetetlen természettel megvert némber volt az asszony, állandóan fogyókúrás teákat ivott, reggeltől estig fitnesz műsorokat bámult a tévében, és ő is három töltés káposztát evett, ám nyugodtan, egyenletesen és hangosan horkolt mellette az ágyban.

A férfi lefekvéskor nehezen aludt el, amikor felébredt, a Gonosz már ott ült az ágya végében. Azt hitte, a Halál jött el érte, de nem a Halál volt, sehol sem látta kaszáját; némi töprengés után arra jutott, csak a Gonosz bámulhat rá ilyen tekintettel.

Az első ijedtség után elméjében kotorászott, de alig talált valamit, már sem vágyak, sem célok nem terhelték az alkohollal tartósított, fertőtlenített idegsejteket, bár tetszett neki Fruzsinka, az emeleti irodáról, aki minden reggel világcsúcsot javított dekoltázsméretével. Zselenka minden reggel beleszédült ebbe a dekoltázsba, mintha csak egy mély gödörbe zuhant volna, ahonnan nyálkás, kéjes vonaglással kimászni sem akart, Fruzsinka meg vihogott lelkesen, mint akinek valaki épp a miniszoknyája alatt lelte meg az örökkévalóságot. Aztán eszébe jutott néhány szó, „szenteltessék meg a te neved”, és még az is, hogy „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”, de aztán már csak az „ámen” kavargott fejében.

A Gonosz nem mozdult, csak ült ágya végében, Zselenka pedig kezdte átértékelni a helyzetét, enyhült a nyomás gyomrában, ha nem bántja ez a túlvilági lény, akkor nyilván akar tőle valamit. Ez egészen elképesztő ötletnek tűnt, ám tetszett neki. Úgy sejtette, a Gonosz a lelkéért jött. Hadd vigye, úgysem használja semmire, legyintett óvatosan a takaró alatt. Azon törte fejét, hogyan is harcolhatna ki megfelelő alkupozíciót. A Gonosznak adni kell cserébe valamit. Sok mindent kell adni. Ha az ember hajlandó eladni a lelkét, az sokba kerül, nagyon sokba.

Talán kérhetne tőle halhatatlanságot. Az jó lenne. Nem számítana az idő, nem öregedne, persze kérhetne fiatalos külsőt is, netán ő lehetne Richard Gere; zabálják a nők még most is. Igen, igen, ez jó ötlet, ő lesz a Richard Gere, de Brad Pittként még jobban mutatna. Tényleg. Öröklét, egészség, fiatalság.

Ha ő lehetne Brad Pitt, akkor azonnal elhagyná az asszonyt. Azonnal.

Mozdulatlan feküdt az ágyban, a Gonoszt bámulta, a Gonosz meg őt. Az ő lelke talán többet is megérne. Soha többé nem dolgozna, nem kellene a Kupri Sanyi álságos pofáját nézni a mellette lévő munkapadnál. Olyan boldog képe van szerencsétlennek, mintha elmebeteg lenne; aki a mai világban boldog, az már gyanús, ne legyen boldog még a Kupri Sanyi se!

Amennyiben megalkusznak a Gonosszal, akkor gazdagságot is kérni fog tőle, nagy palotája lesz, személyzettel, cselédekkel, kertész dúrja majd a kertet, sofőr furikázza mindenhová. És övé lesz Fruzsinka is. Ott fog mellette ücsörögni meztelenül, ágaskodnak majd mellbimbói, kitárja combjait, csak őt fogja szeretni, csak őt.

Igen, az ő lelke többet ér, mert tudja, mit kellene tenni ezzel a bolond világgal, ő lenne a főnök, mindenki neki engedelmeskedne. Hatalmas úr lenne, mindenki bámulná mérhetetlen tudását, bölcsességét, mindenki meghajolna előtte. Mindenki rettegne tőle. Ő tudná, hogyan kellene bánni a hajléktalanokkal, a csibészekkel, a munkakerülőkkel, a tolvajokkal, rablókkal, gyilkosokkal. Ő megmutatná, hol lakik a Jóisten! Nem, azt nem, a Jóisten és a Gonosz állítólag nincsenek jóban, de ő tudná, mit kell tenni, se cigány, se zsidó, se homoszexuális, se hajléktalan nem bonyolítaná az életet, rend lenne itt, kérem, csak hatalom és erő kell hozzá!

Elvigyorodott. Igen, ő hatalmas lenne. Tehetsége van hozzá. Hatalmas és kíméletlen. Mindenki kerüljön a helyére, mindenki álljon be a sorba, aki nem hajlandó rá, az pusztuljon! Igen, pusztuljon!

Megalkuszik a Gonosszal! Ő lesz majd a világ ura! A Gonosz után az első! Minden rendben lesz. Rend lesz. Csodálatos lesz. Fruzsinka lesz az ő királynője. Ő lesz. Az biztos!

Reggel fej- és derékfájással, karikás szemekkel ébredt, feltápászkodott az ágyból, kibotorkált a fürdőszobába, kezébe fogta petyhüdt farkát. Elsőre nem sikerült a vécécsészébe találni. Felesége dühös lesz, gondolta, de ez sem érdekelte. Pocsékul aludt, gyűlölte petyhüdt farkát, fejfájását, karikás szemeit.

Elkészült a szalonnás-kolbászos rántotta, az asszony kávét ivott, bömböltette a rádiót, neki fájt a feje. Gyűlölte az asszonyt, akinek szinte sosem fájt a feje, aki mindig bömböltette a rádiót, aki kövér volt, büdös és elviselhetetlen természetű némber. Szemezett a konyhapulton fekvő fekete nyelű késsel, lehunyta szemét, elképzelte, amint a nő puha hasába döfi, aztán a nyakába. Gyűlölte. És gyűlölte a szomszédot, aki már korán reggel a virágoskertjében sündörgött, gyűlölte Kupri Sanyit, mert olyan boldog képe van, és azért is, mert rendes ember, valószerűtlenül rendes ember, ilyen már nem is létezik. Gyűlölte azért is, mert mindenki szereti, gyűlölte a főnököt, mert ő is kedveli a Kupri Sanyit, és azért is gyűlölte a főnököt, mert valószínűleg dugja a Fruzsinkát. És már Fruzsinkát is gyűlölte, mert nem hagyja magát, pedig ő akarna a combjai közé férkőzni.

Még mindig fájt a feje, lapátolta szájába a zsíros szalonnás-kolbászos rántottát, de már azt is gyűlölte, hogy jólesik neki az étel, hogy élvezi az ízeket, pedig gyűlölni akart mindent, amihez a feleségének köze van.

Lenne itt rend; érezte, amint a gyűlölet – mint sűrű, fekete gomolygás – előtör szívéből, átitatja az agyát, beszökik sejtjeibe, megtölti a konyhát, kihömpölyög az udvarra, elhervasztja a szomszéd dédelgetett virágait.

Majd ő megmutatná, rend lenne itt; mélyet szippantott az örvénylő, fekete gomolygásból, átitatta lelkét, elméjét a gyűlölet, keserű vadsággal gyűlölte a cigányokat, a zsidókat, a pirézeket, a németeket, a hollandokat, az amerikaiakat, az eszkimókat, az ufókat, a kövéreket, a soványakat, a szépeket, a csúnyákat, a boldogokat, a boldogtalanokat, az okosakat, a butákat. Vicsorogva vigyorgott, keze ökölbe szorult; gyűlölte az egész világot, minden embert, mindet, egytől egyig, mert ő többre hivatott, az ő lelke többet ér, mégsem becsüli senki. De meglesz a jutalom. Biztos volt benne. Előbb-utóbb meglesz, csak ki kell várni. Égett a gyomra a szalonnás-kolbászos rántottától, ivott egy pohár vizet. Vasárnap volt.

Fotó: pixabay