2020. március 15., vasárnap

Hazám

Gyomoktól uralt
fura tájék,
hol cinikus
plakátmosoly
hizlal uradalmat,
és keserű csönd
ízleli a zsíros
kenyeret
vagy szárazat,
hol uram-bátyám
mondja ismét:
ki az úr és
ki paraszt,
hol gyomoktól
felvert megint a
magyar ugar,
hol félelem
teremt szolgát,
s Mammon
csatlóst,
hol háború
dúl, „fényes”,
pedig rozsdás
a kard,
hol sötét
terjeng,
s rézből van
az arany,
hol mesterséges
árkokban
szennyes lé
hömpölyög,
s kettéhazudott
ország
sírva vigad…
Gyomoktól uralt
fura tájék lettél,
hazám…

4 megjegyzés:

Hatos Márta írta...

... háááát, ilyen a magyar ugar.

Sírva vigadunk hajnal hasadtig... pedig lehet jobban tennénk, ha kigyomlálnánk a sok gazt.
Kiváló vers!
Vox

Egervári József írta...

Sírva vigadunk, igen, a gyom pedig megfojtja lassan az összes haszonnövényt és virágot. Szomorú jövő elé nézünk!

Horák Andrea Kankalin írta...

Megrázó erejű vers.
Sokan érezzük ugyanezt bőrünkön, gyomrunkban, lelkünkben, orrunkat bűz facsarja, szemünket terjengő füst marja, a köd csak lassan oszlik, nyelvünkön keserű szavak íze kelt émelygést.
Valóban Adyt idéző soraid hangulata, a "magyar ugar" ilyen asszociációt eredményez bennem is.
Túl sok a gaz, túl kevés a kertész, vagy nincs elég erejük, bátorságuk gyomlálgatni, pedig kellene, mielőtt teljesen elborítja a vidéket. Már alig látni ki a gyomok közül.
"Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?"
Köszönöm, hogy olvashattam gondolatébresztő versedet!

Szeretettel: Kankalin

Egervári József írta...

Kedves Kankalin!
Köszönöm hozzászólásodat! Mint annyiszor mondom, és a tények engem igazolnak, ez most nem haza, csak ország, hűbéresekkel, csicskákkal, spiclikkel és szolgákkal, a vár teraszára nem hallatszik fel jajgatás. Szomorú vagyok, hogy ide jutottunk ismét.