Nyolcéves lehettem, ültem a ház előtt, zsíros kenyeret ettem, nagyanyám kente, libazsírral, mézédes szőlőt csipegettem hozzá. Ott ült mellettem védőangyalom, nem szólt semmit. Kérsz egy falatot?, kérdeztem tőle, hangosan nevetett, imádtam a nevetését, titokban szerelmes voltam belé, mint egy nyolcéves; apám Kádárt hallgatta a rádióban, mai napig is emlékszem rekedtes hangjára. Kádárnak. Hosszan beszélt, én inkább zenét akartam hallgatni, de nem lehetett eltekerni a rádió keresőgombját, és fogalmam sem volt arról, hogy három év múlva kirobban az olajválság.
Tudod, hogy mi a szeretet?, kérdezte védőangyalom. Bambán bámultam rá, erősen gondolkodtam, még a zsíros kenyérből is elfelejtettem harapni. Igen, tudom, válaszoltam bizonytalanul. Szeretem a borsólevest. És focizni is szeretek. Megsimogatta fejemet. Ebből úgy gondoltam, hogy jó választ adtam. A borsólevest még most is szeretem.
Ülök a hófehér „papírlap” előtt, mindkét kezem a billentyűzeten, írni akarok valamit, de csak kergetőznek fejemben a gondolatok, a pandémia átformálta a világot, ám nincs kedvem az átformált világról írni. Védőangyalom mellettem ül, ugyanolyan gyönyörű, mint volt régen, ő nem öregszik. Vigyázni kell a gondolataimra, belelát a fejembe.
Mi lenne, ha szép dolgokról írnál?, néz rám kérdőn. Persze. Megpróbálom, bólintok. Erősen gondolkodom. Ma 360,27 forint az euró árfolyama, a király kalapot vett, arra tette a koronát, a fekete gumicsizma disznóvágásról maradt rajta. A szépség mulandó. Védőangyalom megköszörüli torkát. Nevetünk. Jól van, tudom én is, a szépség mulandó, csak a te szépséged örök! Ne udvarolj, nincs esélyed, csóválja meg fejét. Javíthatatlan vagy, közli.
Igen. Javíthatatlan vagyok. Nem jutottam túl a borsólevesen, ráutaló magatartásom – metakommunikatíve – egy gyönyörű vers, tökéletlenül gyönyörű, ritmusa feszes, a tudattalan útvesztőiből életszagú érzések szabadulnak ki, melyek ki nem mondott szavakká manifesztálódnak. Védőangyalom kezébe temeti arcát. Önmagadtól nem tudlak megvédeni, mondja szomorúan.
Jól van, igyekszem, írhatnék az esti égboltról, az annyira romantikus, vörös és narancs, néhol kék, egészen mély sötétkék, a narancs felfalja az égboltot, aztán minden feketévé válik, beköszönt az éj. Na, ez jó lesz!, vidulok, szép képek az alkonyatról, még azt is beleírom, hogy az öröklét nem a templomokban keresendő. Védőangyalom siralmas képet vág.
Tudod, mi a szeretet?, kérdi. Igen, már tudom, felelem. Ne merd azt mondani, hogy szereted a borsólevest!, emeli magasra mutatóujját. Nevetünk.
Nem tudok a szeretetről írni, kimondva minden szó súlytalanná válik, hárítom el a választ. Próbáld meg, kíváncsi vagyok, veregeti meg vállamat. Elgondolkodom. A gőzölgő borsóleves képe van előttem, védőangyalom oldalba vág.
Talán a nevetés és a beszélgetés képessége a szeretet. Az odafigyelés, a tisztelet. És munka. Akkor is hajlandó vagyok szeretni, amikor fáj a fogam, amikor fáradt vagyok, amikor épp mást szeretnék. A szeretet cselekvés. Ezért nem lehet jól megfogalmazni. Cselekvés értékek, érzelmek mentén. Kiállás, védelmező hatalom. Igen, a szeretet sokszor harcos, máskor pedig csak árad.
Na, ugye, tudsz te a szeretetről írni, néz rám meghatottan védőangyalom. Bólintok, igen, szeretem a borsólevest!
A fejéhez kap. Lassan hatvan éve őrizlek téged, mondja, semmit nem javultál, elviselhetetlenül cinikus tudsz lenni! Azt mondod, szerethetetlen vagy, miközben te magad nem hagyod, hogy szeressenek. Egy lusta, trehány dög vagy! Írj, ne nyafogj!
Elkerekedik a szemem, egy védőangyal nem beszél így!, közlöm, hátat fordítok neki, pedig legszívesebben megölelném. Majd írok a kerti poszátáról, hogy mily szépen énekel. Annak biztosan sikere lenne. Szerelmesen énekel. Jó lesz úgy?
Védőangyalomat nem látom. Amikor besokall tőlem, akkor eltűnik. Ma tényleg 360,27 forint az euró árfolyama. Amikor besokallok magamtól, én is eltűnnék. A naplementében, amikor aludni tér a kerti poszáta, amikor már nem hallani énekét, amikor az éj betakarja a földet, amikor elszabadulnak az álmok.
Fotó: Dél-Zala Press
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése