Mephisto, avagy a dolgok folyása

Tomori Elek ott állt a Szabadság híd tetején, kicsit lihegett az erőlködéstől, mikorra felért. Felpillantott a magasba, a kitárt szárnyú, mozdulatlan turulmadarakra, mintha várhatna tőlük segítséget, aztán lenézett a mélyben hömpölygő Dunára.

– Talán inkább az asszonyt kellene ledobnom – dünnyögte keserűen. Határozatlanul ácsorgott a magasban, görcsösen szorítva a hideg vasszerkezetet. Zakója belső zsebében ott lapult a tértivevényes levél, mely szerint felesége beadta a bíróságra a válókeresetet. Ötvennyolc évesen már nehezen mozdul az ember. Tomori Eleknek másnap volt az ötvennyolcadik születésnapja.

Mephisto és Gábriel a rakodópart alsó kövén ücsörögtek, hamburgert faltak, közben bámulták, ahogyan úszik a dinnyehéj, hallgatták, amint „fecseg a felszín, hallgat a mély” s mindketten azt gondolták, József Attilának igaza volt. Persze azt is tudták, a jó költőknek mindig igazuk van, ha nem is tetszik ez mindenkinek.

– Megmented?

– Tudod, hogy nem tehetem. Ám isteni sugallatot fogok neki küldeni.

– Az jó lesz. Jelen állapotában biztosan boldogabb lesz tőle.

– Nem lesz boldogabb, viszont a sugallat hatására dönthet úgy, mégsem ugrik le.

– Lehet. De az is lehet, inkább a feleségét dobja le.

– Minden lehet, amikor elkeseredett az ember.

– Mi lenne, ha én próbálkoznék? Például megtanítanám vízen járni.

– Azzal tényleg sokra menne.

– Igen. Új képességével új életet kezdhetne, pénzt kereshetne vele, médiaszenzáció válhatna belőle.

– Ne bolondozz ezzel. A hívők meglincselnék.

– A XXI. században már nem szokás meglincselni senkit.

– Ugye, ezt te sem mondod komolyan?

– Jól van, na! Nem mondtam komolyan.

– Valamit ki kellene találnunk, gyorsan, mert lepottyan onnan.

– Bassza meg! Rácsöppent a ketchup a nadrágomra!

– Azzal a szerencsétlennel foglalkozz már, ne a nadrágoddal.

– De ez a kedvenc nadrágom!

– Nézd, észrevették. Hamarosan itt lesznek a rendőrök, tűzoltók, mentők. És a felesége is.

– A felesége hogy kerül ide ilyen gyorsan?

– Véletlenül.

– Ismerem már a véletlenjeidet! Az lesz a vége, mint Jeruzsálemben!

– Az tévedés volt részemről.

– Ez nem az?

– Nem.

Tomori Elek meglátta feleségét. Dühös lett. Úgy döntött, gyorsan lemászik a híd tetejéről, megöleli, a korlát mellett, aztán egy hirtelen mozdulattal bedobja a Dunába. Mindegy is, hogy épp egy jégtáblára esik, vagy a vízbe. Mocsok ribanc! El akar válni tőle. Pasija van. Biztosan pasija van. Hálátlan ribanc. Harminc együtt töltött év semmit se jelent neki. A szép házuk, a külföldi nyaralások, az Audi a segge alatt. Ja, meg a két gyerek. Persze ők már felnőttek. De ki lehet az a szemét, aki összeáll egy ilyen nővel? Lemászik, bedobja a Dunába.

– Azt hiszem, engedem belezuhanni a folyóba!

– Hát, nem azért vagyunk itt, hogy megmentsük?

– Kirázott a hideg tőle azok után, amiket gondol. Még én sem vagyok ilyen gonosz. Az asszonyt akarja bevágni a folyóba. Eszébe sem jut, hogy borzasztó módon csupa hazugsággal, csalással telt az élete, és illene vezekelni mindezért?

– Ez egyetlen embernek sem jut eszébe. A vezeklést mindig a másiknak szánják.

– Én már nem akarom megmenteni. Te tégy, amit akarsz.

Tomoriné, született Patakos Vivien Helga undorodva figyelte férje ügyetlenkedését.

– Még elpusztulni sem tudsz méltósággal, te szerencsétlen – mormogta maga elé. Tomori Elek már leért, ott állt a korláton, nyújtotta kezét felesége felé, aki megragadta a karját. Mindkettejüknek erős volt a szorítása, szemük egymásra meredt. A férfi megcsúszott, zuhanni kezdett, felesége igyekezett a korlátnál megtartani magát, kirántani kezét férje szorításából, ám átbillent, és akár egy hollywoodi akciófilmben, lezuhantak a sötéten örvénylő folyó vizébe.

– Egyikünk sem nyerte meg a fogadást.

– Nem. Elkéstünk.

– Én mondom neked már lassan ötezer éve, hogy menthetetlenek.

– Nem azok. Talán a mi módszereink nem megfelelőek.

– Ugyan, ne viccelj!

– Azt hiszem, ott rontjuk el, hogy megmenteni akarjuk őket. Akkor már nem lehet, az már az utolsó pillanat, a tragédia bekövetkezik, mindenképpen, nincs mit tenni. Nem élhetik túl, ahová évtizedek gyűlölködése, hazugsága, önzése után eljutnak. Előbb kell megtalálni őket. Amíg van remény.

– Húszéves korukban akarod mindegyiket megkeresni? Megőrültél?

– Előbb kell utat mutatni nekik.

– Ah! Te is reménytelen vagy, nem csak ők!

– Megpróbáljuk?

– Egye fene! De csak akkor, ha most eljössz velem, eszünk egy hamburgert. Most kolbászos-gombásat akarok. Még mindig éhes vagyok.

Fotó: Blikk