Furcsa, láthatatlan gomolygás ez
(pusztán pszichológia),
minden eladható,
minden megvehető –
Mammon vigyorog,
csak így tovább, híveim!;
mindennek és mindenkinek
ára van,
csak a megfelelő összegről
szóljon a megfontolt ajánlat
(„elindultam szép hazámbul,
szememből a könny kicsordul”) –
Rákosi pajtás úgy röhög
a pokol bugyraiban,
hogy megfájdul az oldala.
Persze, látom én a vergődést
(pusztán pszichológia),
jókat lehet fuldokolni,
az igényesség és igénytelenség
között billeg a lojalitás,
aztán a félelem megoldja
a problémát,
a kevés is több, mint a semmi,
magas ingerküszöbbel nem
lehet forradalmat csinálni,
a sötétben felizzik a gyűlölet,
az ellenségkép-gyártás
egész „iparággá” növi ki magát,
jól fizet,
nem számít a következmény.
Persze, értem én,
versenyhelyzet van,
kiskapuk nyílnak,
és nagyobbak is
(magyar „sport” ez,
tökélyre fejlesztve),
a tehetség nem számít,
csak a hatékonyság,
mely ismeretséggel,
sógor, koma, jóbaráttal,
netán zsebbe csúsztatott
borítékkal növelhető,
aztán a valóságnak látszó
képződmény megkövül,
nincs többé átjárás sehonnan,
sehová,
a szolgák örökké szolgák maradnak,
az urak örökké urak.
Gondolatban üzenem Kisfaludi Péternek
– vigasztalhatatlanul –,
nem tetszene most itt neked,
egykor barátságnak hitt
barátságtalanságok mentén,
amikor mindenki
– szörnyű kétségtől űzötten –
besorol, átsorol, kisorol,
amikor nem Esterházy és Petri
az etalon, hanem
szűk értelműeknek Wass Albert,
amikor a látszat vastag pemzlivel
átfesti a múltat és a jelent,
és a kölyköknek nem marad más,
csak egy düledező, pergő festékű
jövő,
mely alól kivicsorog
a reménytelenség és a bánat.
Nem tetszene itt neked,
te is fuldokolnál
a rothadás bűzében,
miközben pontosan tudnád,
ez pusztán csak pszichológia,
a gyarló emberi természettel
űzött játék,
pontosan kitervelve,
pontosan meghatározva,
pontosan végrehajtva,
Justitia pedig bilincsben,
letépve ruhája,
durván megerőszakolva,
mert azt is lehet,
az is belefér,
elég a virtuális lánc,
nem kell igazi sem,
a félelem mindent eligazgat,
miközben jelszavakból szőtt
zászló lengedez,
a sötétségben éles késekké
növekszik a csönd.
Ám ez pusztán csak pszichológia.
Már csak a bolondok ordítanak.
Fotó: Cristian Jequel: Bohóc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése