Einstand

Hétfőn azt mondták, összeférhetetlen vagyok,

ja, agyhalott, értem,

egészen öregesen megkevertem a kávét,

a vita legyen szakmai, kértem,

mert földig hajolni már vén vagyok,

csak egyetlen esetben tűri

összeférhetetlen jellemem,

ha a tudás és tehetség dönti el,

ami vitatott.

Kedden morcosan, álmosan ébredtem,

csúszkáltam a hóban és a jégen,

már a kávé sem segített azon,

amikor ferde szemmel nézett rám a hatalom,

mert nem tapsoltam lelkesen,

és már nem élveztem,

amikor

hatvannégy fogú

a plakáton a vigyor,

miközben sokaknak nem jut

se zsír, se kenyér, se zsíros kenyér,

se sör, se bor.

Szerdán rendeletileg kormányozottan

magamtól megvédtek,

a közbeszédet jól fizetik, tudom,

ám egyre több a pusmogás,

a píár modern, mai, bámulat

(az einstandot megirigyelhetné Ács Feri),

az egyetemeken majd lojalitást tanítanak,

közpénzből lesz póráz, új imakönyv és fapad.

Csütörtökön azt mondták, minden rendben,

el is hittem, aki öreg, meghal,

aki fiatal, annak talán jut esély,

a szeszély úri flanc, időleges,

ne ágálj, szentem,

nemes a szándék, mondták,

hozzáértő urak irányítják a hajót,

virtuális számsor az alkaron,

jobb, ha mindent tud a hatalom,

így garantált a rend:

fent urak, lent engedelmes alattvalók.

Pénteken azt mondták,

mindenki bánt minket,

ajtók, kilincsek, előszobák,

okát jól tudni:

„ez a harc lesz a végső”,

a csatár nyeri a meccset,

nem a szélső!,

ha mégsem, majd azt mondjuk,

győztünk, hölgyek és urak!,

és bárkinek üzenhetünk hadat,

aki kétségbe vonja ősi jussunk,

hátrafelé nyilazva

megindulnak majd szittya hadak.

Szombaton könnyű volt az ebéd,

tojásleves és fánk,

kávé utána,

máshol a kölyök későn ébredt,

húsról szólt az álma,

ne reggelizz, mondták neki a szülők,

mindjárt itt az ebéd!,

és mi lesz?, kérdezte a pulya,

félve nagyot nyelt;

ami tegnap, őszről maradt krumpli,

zsír rajta, kevés,

apád ma talált egy elütött őzet,

lekanyarította combját,

reméljük, nem látta meg

az erdész.

Vasárnap megteltek a templomok,

a szószékekről zengett az ima,

aztán dörgedelmes kioktatás,

pokolra kerül minden

átokfajzat,

aki mást gondol!,

papi retorikában kelt életre

a kormányzati imázs;

„einstand!”, mondaná Ács Feri,

préda a tévé, rádió, újság,

a föld és egyetem;

mi az a becsület, méltóság?,

röhögnek új párttitkárok,

irányított már a szex, a szerelem,

a gondolat, a lélek,

ne csodálkozzatok,

ha épp vasárnap küldenek értetek

egy, két, sok kigyúrt pribéket!

Így telt a hét;

mit olvashatunk húsz év múlva

a történelemkönyvekben,

lesz-e még itt történelem,

vagy csak egy apró nemzet múltja?,

füst és romok, üres puszta,

parlagon lévő földek,

ledöntött szobrok,

melyeket mar a rozsda?,

hol és hogyan áll meg

az elszabadult szekér?,

mikor borul fel?,

mikor törik darabokra?,

netán elragadja

hegyoldal szélén a mély? –

mintha lett volna egy ország egykor,

és pökhendi, sírba vivő kolonca,

mintha lett volna egykor

egy szép ország,

némi esély,

melyet elpusztított a hatalomvágy,

a pénzéhség és a szeszély.

Fotó: Országgyűlési Könyvtár