Kovász Béla először egy pofont kapott a jobb orcájára, majd egy másikat a balra, hogy kiegyensúlyozottan lássa a világot. Néhány pillanatig ugyan csak csillagokat látott, vöröseket, meg sárgákat, aztán kékeket és fehéreket, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Befejezésül az ököl bal oldalon a bordáját találta el. Nem tanúsított ellenállást, bordája sem, amely halk reccsenéssel tört el.
– Bocs, összekevertelek valakivel – veregette meg vállát a fölé magasodó, tagbaszakadt fiatalember.
Kovász Béla küzdött a levegőért. Nem láthatóan, csak titokban, igyekezett beleolvadni környezetébe, a szürke bazaltkövek közé.
– Te meg mi csinálsz itt az utca közepén, a földön fekve? – hajolt fölé elképedt arccal Gerei Dénes, régi iskolatársa, aki főállásban gazemberként, mellékállásban önkormányzati képviselőként tengette egyáltalán nem sanyarú sorsát.
– Az eget bámulom. Így jobban látni – nyögte ki Kovász, mérlegképes könyvelő és galambász.
– Jól van. Akkor csak nézd – válaszolta Gerei, aztán köszönés nélkül továbbállt.
– Ne mozogj! Le is fényképezlek! – ordított rá Kalapos Gusztáv, a helyi lap fotóriportere.
– Inkább segíts felállnom – nyújtotta kezét erőtlenül Kovász Béla a középszerű fotóriporter felé, aki már robogott is a szerkesztőségbe.
Kovász Béla elképzelte, miféle képaláírással fog megjelenni a fotó, egész esztendőben csak magyarázkodhat az ismerőseinek, kollégáinak, főnökeinek.
– Részeg disznó! – húzta el száját egy idősebb hölgy, nagy ívben kikerülte a hányingerrel küszködő férfit.
Senki nem hívott mentőt, senki nem akart segíteni neki. Micsoda világ ez? Micsoda emberek? Nehezen feltápászkodott, leporolta ruháját. Először egy pofont kapott a jobb orcájára, majd egy másikat a balra, hogy kiegyensúlyozottan lássa a világot. Néhány pillanatig ugyan csak csillagokat látott, vöröseket, meg sárgákat, aztán kékeket és fehéreket, de ennek már nem tulajdonított nagy jelentőséget. Befejezésül az ököl jobb oldalon a bordáját találta el. Nem tanúsított ellenállást, bordája sem, amely halk reccsenéssel tört el.
– Talán mégsem tévedtem, de ha mégis, majd szólj – veregette meg vállát a fölé magasodó, tagbaszakadt fiatalember.
Kovász Béla az eget bámulta. Nagy, szép, kövér felhők nyújtózkodtak fenn, de a meteorológusok szerint napokig nem fog esni az eső.
Fotó:Supply Value
2 megjegyzés:
Furcsa történet ez. Még nem tudom realista, vagy utópisztikus. :)
Azt hiszem még sokáig gondolkodom majd ezen, miközben a véraláfutást borogatom a szememen.
Nagyon tetszett.
Ölellek. Maretics Erika ( boszi)
Köszönöm Erika!
Úgy sejtem, realista inkább. Ne hagyd magad, jobbulást kívánok!
Joc
Megjegyzés küldése