Hogy szebb legyen

Nehéz a szívem –

mily közhelyes felütés ez,

pusztán csak az elmeszesedett erekben

örvénylő vér surrogása lehet,

a meggyengült szívizom nyögése,

amint sok-évtizedes munka után

(belefáradva)

még mindig lüktet.

Persze, agyam másképp érzékeli,

mást gondol,

a reggeli első kávé után

megkezdődik az eszmélés,

lassan,

magyarázatokkal,

apró célokkal –

kössek sálat,

tiszta legyen a cipőm,

ne késsem le a buszt,

vigyek magammal maszkot,

próbáljak ember maradni.

Egyre magasabbra hízott kerítések

között gyalogolok,

ajtó egyiken sincs,

csak lőrések,

a tetejükön betonba öntött

üvegcserepek –

a csillagok mai állása szerint

még lőhetnek is rám,

csak úgy,

szórakozásból.

Tegnap azt mondta nekem valaki,

amíg nem találkozom Istennel,

nincs értelme az életemnek.

Bőszen bólogattam,

tényleg leülnék vele egy sörre

valamelyik vendéglátóipari egységben,

kíváncsiságom határtalan,

és megkérném,

ne küldözgesse hozzám

vakbuzgó híveit,

bár úgy sejtem,

ő ebben ártatlan.

Én is ártatlan vagyok,

talán,

nem sok vizet zavarok,

szívfájdalmaim csak rám tartoznak,

mély gödörbe temetem őket,

földet húzok rájuk,

virágokat ültetek,

illatos rózsát,

büszke amarilliszt,

szépséges pókliliomot,

hogy szebb legyen a világ.

Christian Jequel alkotása