Egy mély levegővétellel beszívom mindazt,
ami gyönyörű,
egy hosszú sóhajjal kifújom azt,
ami rossz.
Ez már majdnem maga a hit,
miközben a tökéletességre törekvés útvesztőiben
nevetve fut el az öröklét,
minden saroknál hagy egy jelet,
hogy el ne vétsem az irányt.
Csak játszik velem.
De megbocsátom, mert mosolya szépséges.
Fotó: pixabay
6 megjegyzés:
Ez a vers gyönyörűséges. Lélegzet elállító. Többször is elolvastam, egyszerűen nem tudok szabadulni tőle... ideláncolt a monitor elé. Talán azért is, mert hosszú hónapok óta hasonló levegővételekkel élem meg/át a következő perceket... "ez már majdnem maga a hit" ... az ember - ha szeret - mindent meg tud bocsátani. Minden sorod egy gyöngyszem, minden sorodból egy novellát lehetne írni... és ugye mindig bebizonyosodik, hogy a kevesebb néha több.
Élmény volt ezt a versed olvasni.
Vox
Kedves Vox!
Nagyon köszönöm! Én ezt nem érzem ennyire lenyűgöző versnek, de te vagy az olvasó. Az biztos, hogy mindannyian az öröklétet kergetjük, de sehogyan sem találjuk!
Joc
Valószínű, hogy más indíttatásból született ez a versed. Én nem vágyom öröklétre. Amikor már nincs aki emlékezzen ránk, elmúlunk úgyis véglegesen. Amíg élünk, addig kell észrevenni és megteremteni magunknak az apró kis örömöket, a ma boldogságát (és örömet tud okozni, egy kedves mosoly is)
Nagyon ráéreztél: "a tökéletességre törekvés útvesztőiben
nevetve fut el az öröklét," - hiába is szeretnénk marasztalni. :) ... de nagyon tetszett a versed elején a "jóga gyakorlat" is. Hasznos ... és használ.
Az élet egyik legnagyobb gyönyörűsége a mosoly, mely képes a szívekről akár jeget is olvasztani, ám lényeges, hogy a mosoly őszinte legyen, ne csak játék és illúzió, hanem tisztán tükröződjön – lélekből lélekbe, szemtől szembe. Az ilyen mosolyoknak van igazi értéke, ereje, minden egyéb mosoly értéktelen, hamis.
A gyönyörű és a rossz relatív, nem is olyan könnyű különbséget tenni köztük, mert nem mindig mutatkoznak meg teljes valójukban. Az álság, az ármány mellett szerényen bújik meg a szépség és a jóság. Mosolyukat alig lehet észrevenni, de ha valaki meglátja, sikerül eljutnia az öröklétig, hiszen a valódi öröklét soha nem fut el, hanem elindul felénk, hogy megtapasztaljuk, és kivezet a labirintusból.
A levegővétel és a sóhaj a stresszoldás két fő eleme, ám a hithez nem elég, az többet kíván.
Amikor létrejön az imént felsoroltak egyensúlya, akkor tökéletes a harmónia, összhang.
Megbocsátásra szükség van, ám nem maradhat minden büntetlenül. Az élet mindenkinek megadja, ami jár.
Nagyon szép a versed, Joc, belefeledkeztem.
Gratulálok, és köszönöm az élményt! :)
Öleléssel: Kankalin
Kedves Vox!
Teljesen egyetértek veled, én is azt írom a versben, hogy az öröklét csak játszik velem. Hiú ábránd lenne ebben hinni, és úgy van, ahogy mondod, ha emlékeznek az emberre, ha van miért emlékezni, akkor egy darabig talán nem porlad el véglegesen az időben. A jóga pedig hasznos, néha általa meglátja magát az ember, s csodálkozik.
Kedves Kankalin!
Szeretem a mosolyt, másokon is, magamon is. Sokfélét láttam már, lehet igazságod a különbözőségekben és a szándékokban, nem vitatom. Amiről írsz, az már a pszichológia, emberismeret területe, az álságos mosolyt zömében felismeri az ember, az őszinte mosoly pedig megremegteti a lelket, mosolyra késztet.
Nem tudom, létezik-e tökéletes összhang, ahogy te írod, harmónia. Hosszú életem folyamán ritkán megtapasztaltam, nagyon jó, elismerem. Abban is egyetértünk, hogy szükség van megbocsátásra, ám nem maradhat minden büntetlenül, talán abban is igazad van, hogy mindenki megkapja a magáét az életben, bár ezzel kapcsolatban erőteljes kétségeim vannak.
Nagyon köszönöm dicsérő szavaidat, örülök, hogy tetszett a vers, kiváltképp, hogy te a líra mestere vagy.
Joc
Megjegyzés küldése