Igazmondók napja

Powuschlak Edgár mosolyogva ácsorgott a bírói pulpitus előtt, bár kicsit nyomta és dörzsölte csuklóit a bilincs; kint hét ágra sütött a nap, kicsit hunyorgott is ezért, a hunyorgástól pedig furcsa grimaszokat vágott, de nem esett ettől kétségbe, semmi nem tökéletes. Laura járt a fejében, akit édes-mézes szerelembe mártogatott minden reggel és minden este, akár egy frissen sütött piskótát, mely puha, omlós és ízletes. Imádta boszorkányosra tupírozott frizuráját, cserfességét, harcos pimaszságát; szépségétől ájuldozva rogyott elé mindennap, csókjaival borította telt ajkát, kemény melleit, feszes combjait, gömbölyű popsiját. Vakon, vadul nyitogatta száját az erotika, minden keserű tapasztalat ellenére a szerelem mindent legyőzni látszott, bár hozzátartozik az igazsághoz, eddig még egy apró ütközetre sem került sor.

A kövér bíró megtörölte zsebkendőjével homlokát, komoran bámult ki az ablakon, miközben hallgatta Bedő ügyészt és a vádiratot. Bedő ügyész csenevész emberke volt, állandó riadt tekintettel, mintha attól tartana, valaki kilopja – néhány pofon kíséretében – táskájából a májkrémes szendvicset. Gyönge és gyáva ember volt, még a feleségének sem tudott parancsolni, mindig ő porszívózott és mosogatott otthon, a napi bevásárlásokat is neki kellett intézni. A bíró majdnem felröhögött, Bedő felesége legalább negyven kilóval súlyosabb volt férjénél, elég, ha ráül, nincs több vádirat, de még fellebbezés sem.

Rásandított Mocsonaira, aki unottan ücsörgött az első sorban, csak rókaszemei villantak olykor. Erzsike a bírói szoba magányában már gépelte az ítéletet, Mocsonai „készen” hozta; ezt kívánja a haza, dobta flegmán a felháborodott bíró asztalára, aki ki akarta dobatni irodájából a nagyképű férfit, ám amikor Mocsonai bizonyos fogalmazó kolléganőt, a masszázs mélységét, magasságát és gyönyörűségeit, a faragott íróasztal teherbírását, valamint titkos fotó- és videófelvéteket kezdett emlegetni, a bíró megértette a világ folyását, megértette, merre folyik. Megértette, merre kell folyni.

Már elmúlt dél, éhes volt, vadas várja otthon, rossz a légkondicionáló a tárgyalóteremben, izzadt, akár egy kövér disznó, nem akart mostanában Justitia szemébe nézni, szóval, elege volt mindenből.

Kele-Kovács őrmester a géppisztolyát szorongatta, izzadt a fekete maszk alatt, el sem jutott tudatáig, mi zajlik a teremben, nem akarta érteni. Ő csak parancsot teljesít. Megfizetik érte. Nem nagyon, de nem is rosszul. Reggel Marinka, a felesége sírva hívta mobilján, létszámilag leépítették, holnap már nem is kell bemenni dolgozni. Kele-Kovács őrmester nem értette, azt mondták, minden rendben van. Azt mondták, minden rendben lesz. Becsapottnak érezte magát, „a parancs az parancs, megbaszni nem lehet, mert szaporodik”. Dühösen szorongatta géppisztolyát, úgy érezte, még sincs rendben minden.

A bíróság visszavonult ítélethozatalra, a kövér bíró ivott egy pohár jeges ásványvizet, elsétált pisilni. Meg kell nézetni a prosztatáját, mintha már pisiléskor is elfogyna a lendület. Visszasétált irodájába a legépelt ítéletért, a tárgyalóteremben még mindig meleg volt. Leült a bírói pulpitus mögötti kényelmes karosszékbe, megköszörülte torkát, olvasni kezdte az ítélet szövegét.

– Mai napon Powuschlak Edgár vádlott ügyében meghoztam a következő ítéletet, a tárgyalás során – az egyértelmű bizonyítékok bemutatásával – a vádlott bűnössége bizonyítást nyert. A vádlottat tíz évre eltiltom a közügyek gyakorlásától, valamint tíz év közmunkára ítélem megrögzött civil magatartása miatt, mely a társadalomra kis mértékben veszélyes, ám nagymértékben elítélendő. Továbbá elrendelem közmunkás bérének letiltását a következők szerint. A közmunkás bér tíz százaléka a bíróságot illeti meg, harminc százalék az illetékes kormányhivatalt, negyven százalék a CÖF számlájára kerül, mely szervezet hatékonyan, költséget nem kímélve közreműködött a vádlott lebuktatásában, bizonyítékokkal szolgált bűnösségének bizonyításában. A közmunkás bér ötven százaléka pedig a Nemzeti Futballszövetség számláját fogja gyarapítani.

– Bocsánat, bíró úr – nézett rá mosolyogva a vádlott. – Mintha a letiltások többnek mutatkoznának a száz százaléknál.

– Akkor igyekezzen másodállást vállalni, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak. Mert az elvárásoknak meg kell felelni, ha tetszik, ha nem. A szokásoktól eltérőn az ítélet azonnal jogerős, fellebbezésnek helye nincs. Vádlott, az utolsó szó jogán – mert mégiscsak demokrácia és jogállam van nálunk, vagy mi a fene –, kíván hozzáfűzni valamit?

– Tisztelt bíróság! Engedtessék megjegyeznem, ártatlan vagyok, bűnösségem nem nyert bizonyítást, tanúkat nem sorakoztatott fel a vád, holmi ismeretlen személyek meghallgatása alapján engem nem lehet elítélni. Szabad ember vagyok, vágyakkal, küzdelmekkel, örömökkel, el akarom venni feleségül szerelmemet, tisztességgel kívánom munkámat elvégezni, fizetést akarok kapni, hogy el tudjam tartani családomat. Én soha nem jártam tüntetésekre, titkos megbeszélésekre, nem szervezkedtem senkivel, semmi ellen, senki mellett, soha nem voltam párttag, gondolom, már nem is leszek. Ha nagyon muszáj, még tapsolok is, de én nem tudok és nem is akarok más lenni, mint civil.

Nem teljesen értem, hogy ez mit jelent az önök szóhasználatában, adok néha egy-egy százast a hajléktalanoknak, olykor utalok egy kis pénzt a gyermekétkeztetésnek, moziba, színházba járok, könyveket olvasok, és szerelmes vagyok. Ha ez bűn, tisztelt bíróság, akkor én valóban bűnös vagyok. Kérem, kivételes méltányosságból tekintsenek el a bérletiltásomtól, mert akkor előbb-utóbb én is hajléktalan leszek, szégyene az országnak, világnak, sorba fogok állni az ételosztásokon, lehetséges, hogy a turistáktól fogok kéregetni, rontom a városképet, szagom lesz. Elkeseredett emberként megvásárolható, lázítható eleme leszek a világnak, mely elem – összeállva a többivel – jelentős erőként forradalmi hangulatot teremthet, mely forradalom végső kimenetele beláthatatlan, mert nincs már (még) itt az orosz csizma, őszintén reménykedem, nem is lesz, nincs idegen hatalom, nincs hadsereg, szétzilált a rendőrség, szóval, ilyen kellemetlen állapotokban nem annyira lesz, aki a fellázadt tömeget kordában tartsa, megfékezze.

Tisztelt bíróság! Indokaimat kérem figyelembe venni, és megsemmisíteni az ítéletet, már csak azért is, mert politikai menedékjogot kértem Piréziába, és mint jövendő piréz állampolgárt, nem ítélhetnek el támadható bizonyítékok alapján, mert akkor az nemzetközi diplomáciai bonyodalomhoz, netán háború kirobbanásához vezetne.

– Na, ebből elég! – ugrott fel dühösen Mocsonai, rókaszeme a bíróra villant, aztán kirohant a bírói pulpitus elé. – Powuschlak, maga kussoljon, a nép ellenségének nincs joga utolsó szóhoz, utolsó előttihez sem, semmihez sem, mert a nép én vagyok.

– De én is a nép vagyok – szólalt meg váratlanul Kele-Kovács őrmester.

– Maga is kussoljon, csak teljesítse a parancsot. Magának nem lehet véleménye, ellenvetése főleg nem.

– Én is a nép vagyok – mordult fel a kövér bíró.

– Én is! – nyújtotta magasra kezét Bedő ügyész is, aztán saját bátorságától megrettenve rögtön le is kapta, az asztalán kezdte lapozgatni az ügyiratot.

– Én meg főleg a nép vagyok – vigyorodott el szemtelenül Powuschlak.

– Maga is kussoljon! – ordította Mocsonai. – Ilyen névvel maga még magyar sem lehetne!

– Na, ebben egyetértünk, de ismerek néhány embert még, akinek nem kellene magyarnak lenni, pedig nem is ilyen szépen zengő neve van, mint nekem.

– Nem, uraim, maguk tévedésben vannak – emelte magasra mutatóujját Mocsonai. – A nép én vagyok már, felhatalmazottan maguk által, amit én mondok, én teszek, az a törvény, természetesen maguk és a haza érdekében, azt ne felejtsék el.

Mindenki elgondolkodva bámult maga elé, Mocsonai, akár egy rossz ripacs, önelégült vigyorral ácsorgott a bírói pulpitus előtt, kezét lazán csípőre csapta. A hatásszünet hosszúra sikerült, mindenki feszengett, mintha megállt volna az idő, Mocsonai vigyorgott, akár egy rohadt tök, aztán átsétált a bírói pulpitus egyik oldalára, felette trónolt Justitia, márványból, kezében igazi mérleg, igazi kard.

– Maguk azt hiszik, hogy majd ő megvédi magukat? Egy bekötött szemű asszony? Márványból? Ez jó vicc! – nevetett hangosan, tenyerével nagyot csapott a pulpitusra.

Justitia márványkezében megmozdult a mérleg, a kardot tartó karja letört, a kard hangos pendüléssel zuhant az emelvény szélére, aztán megpördült, Mocsonai lába közé zuhant, ahol egyetlen metszéssel mindenestől eltávolította a szerény családi „ékszereket”. A mentők gyorsan végezték dolgukat, az eszméletlen Mocsonaival nem sok bajuk volt.

A bíró a csinos fogalmazónak lediktálta az eseményeket, röviden, tényszerűen. Minden jelenlévő ellenvetés nélkül aláírta, úgy gondolták, Justitiával nem érdemes vitatkozni, az igazság – előbb-utóbb – úgy is győzedelmeskedik. A bírónak már az ebéd járt a fejében, ám azt tudta, mindennek oka van, és következménye. Powuschlak ellen ejtette a vádat.

– Csak óvatosan civilkedjen – mondta halkan, a falnak is füle van, azt meg nagyon nehéz „levágni”.

Fotó: pinterest