Összekutyulva a paraszti jász vér
(már semmi büszke szabadságvágy benne)
gyökerestől kiszaggatott sváb felmenők
vérével,
a látszatra adva,
de pusztán csak kéjjel teremtve
újabb génvariációt,
semmi tervszerűség,
semmi átgondolt jövőkép
Kádár újdonsült kormányzása
idején,
’56 után néhány évvel;
hát, így lettem teremtve,
egy lecsillapodott kor
statisztikájaként,
hol a felszín plakáterdeje
alatt súlyos volt a csönd.
Így lettem én teremtve,
semmi sallanggal pántlikázva,
elsőszülött gyerekként
egy kisváros unalmába igazítva,
a semmire predesztinálva,
együtt lépve a kitaposott úton
egy darabig,
alig beszélve.
Csak a könyvek leltek rám,
válogatás nélkül,
utólag úgy tűnik, diszlexiás voltam,
de kinőttem,
azt igen,
és volt más bajom is, sok,
leginkább a befelé forduló öntudat
és fájdalom,
növekedtem, mint kert végén a gyom,
elmentem világgá,
aztán visszavittek,
apám sírt,
és én is;
nehéz idők voltak.
Úgy tűnt, a szavaim túl erősek,
egy üzemi lap szerkesztője eltanácsolt,
azóta sem fogadott vissza senki,
csak alig,
szemben álltam mindig,
az utca túloldalán,
hallgatag,
a spicliknek csak rövid jelentésre futotta:
csak ott áll, szemben, és hallgatag.
Aztán kitört a szabadság,
az elvtársakból urak lettek,
új imákat mormoltak új alkuk közepette,
de nem voltak jobbak a trónkövetelők sem,
Mammon isten újra osztotta a javakat,
én meg csak álltam az utca túloldalán
s beszívtam mélyen a szabadság illatát.
Aztán megöregedtem,
és még mindig szemben állok,
a legújabb urak még éhesebbek,
Kisgömböc befal mindent,
már nem számítunk,
új háborúkban pusztul
az arctalan massza,
Don-kanyar helyett Bécsnél, a Dunánál,
Londonban
(bár ez inkább új feltámadás),
netán délen, a kerítésre akasztva,
bár a kerítés, a szögesdrót
sosem véd meg, legfeljebb
elválaszt;
de én nem vagyok jó katona,
szemben állok,
golyó jut vagy egy darab kötél
a lázadóknak?,
de én szemben állok,
hallgatag,
merengve az arctalan történeten,
miközben régi technikákat alkalmazva
szégyenteljes az új történelem.
Vágyom a világbékére,
az arctalan tömeg
arctalan elemeként,
leköpöm a megszokást –
mint büszke piréz,
jász és sváb génekkel,
török és szláv vérrel is
tán még megkeverve –,
mint leginkább magyar.
Fotó: pixabay
4 megjegyzés:
Te is szláv és sváb szépszülékkel, mögötted menetelsz ezen a szögesdrótos úton? Úgy tűnik - a versed olvasva -, hogy hasonló éles kavics töri a lábunk.
Isten tudja mi okból, de valamiért én is mindig az utca túloldalán álltam... valahol a szögesdrótok mögött... szinte mindig a túloldalon. ... s mi jár(t) annak aki ellenszegül, aki lázad!? ...
Nagyon átérezhető a versed (a mi "tisztán látó" korosztályunk számára minden bizonnyal)
Sokszor csodálkozom azokon, akik a Kádár-korszakot visszasírják, de biztosan másmilyen szemüveget viseltek, mint én.
Remélni sem nagyon lehet, hogy egyszer majd másként lesz, jobb lesz, ha nem is Kánaán, de legalább TISZTESSÉG lesz a világon, ahol az emberek szeretik, tisztelik és nem elárulják, kihasználják egymást.
Szomorú versed mély átérzéssel olvastam.
Szeretettel
Vox
Kedves Vox!
Sosem voltam bértapsoló, régen sem, most sem, és én is hiányolom a tisztességet. Nem sírom vissza a régi világot, bizonyos szempontból jobb volt, hagyta élni, megélni a kicsiket is, bizonyos szempontból viszont nagyon rossz. Rácsodálkoztam arra a világra is, a mostanira is, akkor is listákon szerepeltem, most is, de már nem változom.
Naiv hittel várom én is, hogy egyszer tényleg jobb legyen, de ehhez tisztesség kell, tényleg. Nem, nem is jól írom, úgy kell írni, ahogyan te: TISZTESSÉG!
Bármely hatalom is ül az emberek nyakán, mindnek azok az emberek a legveszélyesebbek akik az utca túloldalán állnak, nem csak egy adott ideig, de mindig. Az igazi TISZTESSÉG iránti vágy alapvetően mindenkiben meg van, (legalább is én így akarom hinni), csak van akikből valami félre értelmezett ok miatt kivész, vagy alapvetően mást jelent e szó. Minap egy egyetemet végzett hölgy mondta nekem: Mit lázadozol ekkora szabadsága magyarembernek még sosem volt, mint most (persze lehet, hogy a megmaradt ételért járt az egyetemre a kutyáinak). Gratulálok Írásod nagyon tetszik!
Kedves István!
Köszönöm véleményedet! Mindketten megéltünk már sok mindent, az előző rendszerben is, most is, pontosan tudtuk, mikor vagyunk szabadok, és mikor nem, mikor akart korlátozni, és mikor nem. A hölgy téved, a hatalom épp most akarja a legsunyibb módon korlátozni a szabadságunkat, még nem teljesen nyíltan, mert ahhoz nem elég erős és bátor, de már aljas módon. Lehet még ennél rosszabb is, bár reménykedem, nem Horthy és Rákosi szellemében fog működni ez a kis, szerencsétlen ország.
Megjegyzés küldése