Megegyezés

Bacsarek Kázmér megállt a Kossuth tér egyik kirakata előtt, a fényesen hallgatag üvegtábla mögött könyvek sorakoztak. Egyforma könyvek, szépen egymás mellé állítgatva, a sötétszürke borítón egy lila-narancssárga keretben volt feltüntetve a cím: Egy bohÓCsipka története, avagy egy ország mennybemenetele. Alcím: Állampolgárilag és nemzetileg javasolt! Szerző nem szerepelt a fedőlapon. Bacsarek nézegette egy darabig a furcsa logika szerint felhalmozott könyvkupacot, mintha csak a LEGO atyja sugalmazta volna az építkezés egekbe törekvő motívumait, csak hiányzott hozzá a kellő szaktudás és a kellő tehetség, így azt a hatást váltotta ki, mintha bármelyik pillanatban leborulna, neki a hatalmas ablaktáblának, mely nyilván csörömpölve törne ezer darabra.

– Üdvözlöm Bacsarek úr. Nézelődünk? Nézelődünk?

– Tiszteletem Csizmás úr. Nézelődöm. Szép ez a könyv.

– Szép. Csak ez az egy könyv kapható az egész könyvesboltban.

– Az meg hogyan lehet?

– Nincs szükség többre. Állítólag ebben minden benne van.

– Tényleg?

– Állítólag. Én nem olvastam. Tizenhatezer forint egészben.

– Mi az, hogy egészben?

– Mert karácsony előtt darabokban is adják majd. Étkezési jegy helyett. És nyugdíj helyett. Meg minden helyett.

– Mert mitől ilyen fontos ez a könyv? Valamit meg lehet tudni belőle?

– Nem tudom. Mondom, hogy nem olvastam. De karácsonyra kapok két lapot. Azt mondják, hatszáz oldalas. Háromszáz karácsonyom megoldott belőle. Ha húsvétkor is adnak két lapot, akkor százötven évig is kitart. Az unokámnak ígértem. Talán az ő unokája még a könyv végét is olvashatja.

– Szép remények. De miért nem veszi meg? Akkor maga is olvashatná.

– Miből vegyem meg?

– Hát, a nyugdíjából.

– Na, figyeljen, Bacsarek úr. Az én nyugdíjam nagyon kicsi.

– De maga bankigazgató volt.

– Igen, maga meg tanár.

– Az én nyugdíjam is nagyon kicsi.

– Azt elhiszem. Az enyém látszólag nagyobb, de azt mondják, a látszat csal, de nem minden csaló látszik.

– Na, ezt maga csak tudja.

– Én tudom, de nem is ez a lényeg. Amikorra kifizetem a számláimat, elteszem a havi megélhetésemre a pénzt, átutalom az egyházadót, a magyar futballnak, a stadionépítőknek, a kisvasút tervezőknek, a vak komondorokat gondozó szűz apácáknak, az Egy a plakát, egy a jelszó Egyesületnek, az Orosz hadiárvák Alapítványnak, az Atomban az erő Kht.-nek, a Türkmenisztán Anyái Mozgalomnak a támogatások összegét, akkor nekem már nem futja erre a könyvre.

– Tizenhatezer forint?

– Annyi.

– Én megveszem magának.

– Kell a kutyának.

– De miért nem kell? Azt mondta, ebben minden benne van.

– Azt mondják, hogy minden benne van.

– Szívesen megveszem magának. Elolvassa, aztán kölcsönadja nekem is. Megtudnánk belőle mindent.

– Azt, hogy hogyan menjünk mennybe mi is? Azt én is tudom.

– Üdvözlöm az urakat!

– Na, Cseszneki, maga hiányzott még innen.

– Ugyan, Bacsarek úr, ne legyen ilyen ellenséges.

– Nem vagyok ellenséges. Merek én már bármi is lenni?

– Nagyon helyes. Ne merjen. Már a kirakatüvegnek is füle van. Csizmás úr, fogadjunk, hogy maga megint politizált.

– Én? Dehogy. Azt sem tudom, mi az a politika.

– Aha, persze, hallottam. Panaszkodott.

– Azt sem lehet már?

– Van miért?

– Nincs, igaza van, minden fasza!

– Maga most gúnyolódik.

– Dehogy gúnyolódom. Merek én gúnyolódni?

– Na, azért. Itt a magnófelvétel a zsebemben. Bizonyíték. Maguk gyülekezésileg törvényt sértettek.

– Ugyan már, Cseszneki, csak ketten voltunk itt, maga is látja.

– Nem, Bacsarek úr, hárman voltunk. Én is itt álltam maguk mellett, az oszlop túloldalán.

– Maga nem számít bele a létszámba.

– Dehogynem. Megbízatásom szerint én is egy darab vagyok.

– Cseszneki, maga már megint spicli lett?

– Nem, Csizmás úr, dehogy, én információs kommunikátor vagyok.

– Én meg a Mikulás. Na, ez szép. Legalább megfizetik érte?

– Tisztességgel. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

– Értem. A világ semmit se változott.

– Csizmás úr, maga nem javul semmit. Rossz vége lesz ennek!

– Rossz vége van már itt mindennek.

– Dehogy, Bacsarek úr. A mennybe vezető út rögös és nehéz.

– Maga olvasta a könyvet?

– Természetesen.

– Akkor tényleg jól megfizethetik.

– Nem panaszkodom. Végzem a dolgomat.

– És mi a dolga.

– Kiszűrni a kétes elemeket.

– Na, ehhez ért.

– Csak ehhez értek.

– És ki a kétes elem?

– Csizmás úr, maga nagyon jól tudja. A kétes elemek gyülekeznek, forrongnak, politizálnak, feszültséget gerjesztenek.

– És nem vásárolnak könyvet.

– Na, ez nagy baj. Nemzetietlen viselkedés.

– A nyomorgás, az éhezés, a félelem nem az?

– Bacsarek úr, a félelem rendet tart, ezt maga is tudja. Ha az embernek van miért félni, ha van kit félteni, akkor mindent kétszer meggondol, mielőtt megteszi.

– Ismerős technika ez, még az előző rendszerből.

– Csizmás úr, maga tanult ember, tudja, mitől döglik a légy.

– Tudom.

– Akkor miért csodálkozik?

– Nem csodálkozom. Megyek a mennybe.

– Annyira ne siessen. Ha megveszik mindketten a könyvet, akkor talán letörlöm ezt a kompromittáló felvételt.

– És az miért jó magának, ha megvesszük ezt a könyvet?

– Mert a vejem a bolt tulajdonosa. Jutalékért dolgozik.

– Aha! Értem!

– Bacsarek úr, mindannyian a piacról élünk.

– Én már piacra sem járok.

– Akkor megegyeztünk?

– Megegyeztünk.

Fotó: Pinterest