Szerző: Egervári József
Szereplők: Dezső, a férj, harminchét éves
Johanna, a feleség, harminchárom éves
Anyuka, Johanna édesanyja, legalább hatvanöt éves
Kispolgári lakás egy emeletes ház harmadik emeletén, a két nő otthon van, ebédhez készülődik, akkor ér haza Dezső, leveszi a kabátját, sálját, sapkáját, morgolódik, mert a cipőfűzőjét véletlenül megcsomózza.
Dezső
Na, még ez is! És a fejem is megfájdult, Krekácsné, az a vén boszorkány ismét tömény hipóval mosta fel a lépcsőházat, hiába mondtam neki már ezerszer, hogy ilyenkor legalább a lépcsőházi ablakot nyissa ki. A fogától ne nyugodjon az a némber.
Johanna
(Nevet.) De hiszen már nincs is foga. Kaptál a boltban mindent?
Dezső
Nem. Fertőtlenítő nincs, fertőtlenítőkendő, szájmaszk sincs. Még a gyógyszertárban is megnéztem, a patikus kinevetett, amikor mondtam, hogy a tévében azt állították, mindent lehet kapni. Kekszet, tejet és kenőmájast viszont hoztam.
Anyuka
Tényleg azt mondták a tévében, hogy mindent lehet kapni. Biztosan nem jó boltba mentél.
Johanna
Anyuka, maga mindent elhisz, amit a televízióban mondanak.
Dezső
Anyuka, magának kellene járni vásárolni, magában már a vírus sem tehet kárt.
Johanna
Dezső! Beszélj tisztességesen anyámmal! Az ő nyugdíjából élünk.
Dezső
Jól van. Beszélek. Nem beszélek. Tudom, akinek nincs munkahelye, nincs jövedelme, annak ne járjon a szája. De neked sincs.
Johanna
Nekem sincs. De én a lánya vagyok.
Dezső
Igen. Tudom. Már tíz éve tudom.
Johanna
Gyere ebédelni! És vedd le azt a hülye szájmaszkot a fejedről! Éjszaka majdnem infarktust kaptam, amikor felkapcsoltam a villanyt, te pedig ebben a maszkban úgy néztél ki, mint egy betörő. Majdnem fejen csaptalak az éjjeliszekrényen lévő lámpával. De szerencséd volt, mert a horkolásodról felismertelek. (Anyuka nevet, aztán a nevetés köhögésbe csap át.)
Anyuka
Úgy horkol, akár egy hengerfejes traktor. (Ismét köhögni kezd.)
Dezső
Ugyan már, anyuka, maga még életében sem látott traktort, nemhogy hengerfejet!
Johanna
Ne vitatkozz mindig anyámmal, gyere ebédelni!
(Dezső egy bögrébe szedi ki a levest, villával összetöri benne a krumplit, répát, zöldséget. A két nő elképedve bámul rá.)
Mit csinálsz, te szerencsétlen? Vedd le a fejedről azt a maszkot, egyél normálisan!
Dezső
Normálisan eszem. Vágtam egy lyukat rajta, ezen befér a szívószál. (A bögréből szívószállal szívja ki a sűrű levest.)
Anyuka
A pörköltre azért kíváncsi leszek. (A két nő hangosan nevet, a férfi leveszi magáról a maszkot.)
Dezső
Ti nem vesztek komolyan semmit? Én tudom, mi a rend, érzékelem és felfogom a veszélyt, megteszem, amit kell!
Anyuka
Krekácsné is, mert minden nap hipóval mos fel a lépcsőházban.
Dezső
Anyuka, maga már megint okosabb akar lenni, mint amilyennek látszik. A televízióban azt mondják, hogy a kezünket kell fertőtleníteni, maszkot kell hordani annak, aki beteg. Aki nem beteg, annak még azt sem. A lábunkról nem esett szó.
Johanna
És azt is mondják, hogy maradj otthon! De neked hiába beszélnek, te örökké flangálsz, és mindenkinél okosabb akarsz lenni! Nincs több hús itthon.
Dezső
Tegnap láttam egy nőt az utcán. Összeesett, de senki sem ment oda hozzá. Nagy ívben kikerülték. Vagy öt percig ácsorogtam ott, aztán szóltam a mentőknek, de azt már nem vártam meg, amíg kiérnek.
Anyuka
Ugye, nem mentél oda hozzá? Az emberekből kiveszett az együttérzés. A Jóisten majd megbünteti őket ezért.
Dezső
Nem mentem oda, nem volt rajta szájmaszk. Nem a Jóisten kell ide, hanem rend, keménység, határozottság! Az emberek össze-vissza beszélnek mindenfélét, félrevezetik, lázítják egymást.
Johanna
Azt mondják, már katonák vannak az utcákon.
Dezső
Nagyon helyes. Remélem, tűzparancsot is kaptak.
Johanna
És kire lövöldöznél, te idióta?
Dezső
Az ellenségre. Persze, nem én.
Anyuka
A vírus az ellenség most, édes fiam. Ne beszélj butaságokat!
Dezső
Anyuka, maga ezt nem tudhatja, pártunk és kormányunk ott van a gáton.
Johanna
Dezső, te nem vagy normális! Nem árvíz van. (Nevet.)
Dezső
Ezt csak úgy, átvitt értelemben mondtam. Még ezt sem érted! Ez a helyzet magaslata. Onnan látnak mindent. És elintézik az ellenséget! Megvédenek bennünket!
Anyuka
Ez nekem olyan ismerős. Mintha olvastam volna már a történelemkönyvekben.
Dezső
Anyuka, maga soha nem olvasott történelemkönyveket!
Johanna
Dezső, mondtam már, hogy ne legyél tiszteletlen anyámmal! Anyuka könyvtáros volt, több könyvet látott már, mint te valaha is fogsz! Arra nem mondtál semmit, hogy nincs több hús itthon.
Dezső
Nem vagyok tiszteletlen, de aki vak, annak én nem tudom visszaadni a tisztánlátását. Látni a könyveket, vagy olvasni, az két különböző dolog. A történelem elmúlt. Tegnap volt, meg tegnapelőtt, vagy ki tudja, mikor. És csúf képe volt neki. Mindig. Nem ezzel kell foglalkozni, hanem mi lesz holnap!
Johanna
Holnap puliszka lesz.
Dezső
A héten már kétszer volt. Utálom. Vagyis nem szeretem annyira.
Anyuka
Jó étel az. Ha nincs más.
Dezső
Majd én szerzek húst.
Johanna
Vadászni fogsz? (Gúnyosan nevet.)
Dezső
Te csak ne legyél cinikus! Ez a helyzet nem engedi meg a pikírt megjegyzéseket. Ha kell, akkor vadászni fogok.
Johanna
Mivel? A zsebkéseddel?
Dezső
Igen. Akár a zsebkésemmel is. Anyuka odaáll a fürdőszoba ajtó elé, én pedig gyakorolni fogom a késdobálást.
Anyuka
Cirkuszban érzed magadat, fiam? Még bohócnak sem lennél jó.
Johanna
Hát, annak sem. (Mosogatás közben lemondóan legyint.)
Dezső
Én szeretlek téged. (Odaáll Johanna mögé, hátulról átöleli.)
Johanna
Húzzál innen! Vírushelyzet van, ne ölelgessél!
Dezső
Na, szép, most nem a fejed fáj, hanem vírushelyzet van.
Anyuka
Szép dolog a szerelem. De régen is volt.
Johanna
Régen. Vagy nem is volt.
Dezső
Reggel találkoztam Kovács Gézával a földszintről, épp az asszonyt tolta ki a ház elé. Plédbe bebugyolálta, meg ne fázzon.
Johanna
Az asszonyt? Az nem lehet! Három napja meghalt.
Dezső
Igen, de nem vitték el. Nincs rá kapacitás, azt mondják. Géza telefonon beszélt a háziorvossal, aztán Keszei atyával is, aki azt mondta neki, reggel és este vigye ki egy-egy órára az asszonyt a levegőre. És éjszaka ne feküdjön mellé, nehogy elkapja a vírust. Talán jövő héten el tudja temetni, ha lesz még sírásó. Ha nem, akkor addig tegye a fagyasztóládába, úgysincs már benne semmi.
Anyuka
Ez marhaság! Egy pap nem mond ilyet. Egy pap a helyzet magaslatán áll. A Géza felesége egyébként is rákos volt, nem a vírus vitte el. (Köhögni kezd, hosszan, mélyről.)
Dezső
Anyuka, ezt maga honnan tudja? Ezzel azt akarja mondani, hogy akkor nem szerepel majd a statisztikában?
Anyuka
Tudom. Amikor még ki lehetett menni az utcára, akkor beszéltem a Gézával. És tényleg nem szerepel majd a statisztikában.
Dezső
Anyuka, maga még most is kimehet az utcára.
Johanna
Dezső! Megöllek!
Dezső
A tévében hallottam. Nem én találtam ki! Az öregek flangálhatnak nyugodtan. Mindennek én vagyok az oka?
Anyuka
Nem megyek sehová sem. Én szeretem a puliszkát. Szerencse, hogy a múltkor vásároltunk húsz kiló hozzávalót. Egy darabig biztosan kitart. (Kicsit köhécsel.)
Dezső
A templomba lemehet imádkozni. Magát megvédi a hite.
Johanna
Téged pedig a hülyeséged fog elpusztítani. Vagy én! Nem hagynád már békén anyámat?
Dezső
Most mi rosszat mondtam? Még le is kísérem, ha akarja. Amíg ő imádkozik, én a Vakegérben iszom egy sört.
Johanna
Persze, arra van pénzed! Egy nyavalyás kispolgár vagy, egy éhenkórász lumpenproletár!
Dezső
Ez mérhetetlen nagy sértés volt! Innentől kezdve nem védelek meg téged, azt csinálsz, amit akarsz.
Johanna
Na, elegem van már ebből a „megvédelek téged” dumából. Tarts el engem, ne megvédj, tudok én vigyázni magamra!
Dezső
Megint itt tartunk! Tarts el engem! Ha nincs munka, akkor nincs munka. Megvédenek bennünket a vírustól, nem lehet egyszerre dolgozni és küzdeni is. Ezt csak ezek az idióta kommunisták és kapitalisták gondolják, akik lenyúlják tőlünk a lóvét, akik rabszolgasorba akarnak kényszeríteni bennünket. Éljen a rend, éljen a szabadság, éljen a haza! (Kihúzva magát, akár egy katona, az ebédlőasztal körül menetel, míg felesége a palacsintasütővel fejen nem vágja. Fájdalmas képet vágva leül a fotelbe, tenyerével feje búbját tapogatja.)
Johanna
Tudod, örülök, hogy nincs gyerekünk. Mit tanulna tőled? A marhanagy hazafiságodat, mely lassan már nem is hazaszeretet, hanem mindenki utálata, aki nem azt mondja, amit te! Mindenki hülye, aki nem tapsol neked, aki másképp látja a világot! Dezső, elegem van az örökös háborús játékaidból, az örökös harckészültségből, az ellenségkeresésből! Négy hónapja nem voltunk együtt. Ez neked fel sem tűnt?
Dezső
De, feltűnt, épp az előbb mondtam, csak te mindig azt hallod meg, amit meg akarsz hallani. Legalább négy hónapja mindig fájt a fejed, amikor hozzád bújtam, vagy ébren volt még anyád, az ágy nyikorgott, nem lehet csinálni semmit, mert felébred a szomszéd, leverjük a vakolatot, beesik az eső… Mindig volt kifogás.
Johanna
Mert nem udvaroltál. Semmi előjáték, semmi kedvesség, semmi csókolózás, csak a lényeg! Szerinted a lényeg, mint a napiparancsra elvégzendő feladat, történjen meg gyorsan, időben? Dezső, nem tűnik fel, hogy nem is élünk, csak vagyunk, nem beszélgetünk, hanem csak vitatkozunk?
Anyuka
Szép dolog a szerelem. Béküljetek ki! Még ma. Lehet, hogy holnap már nem lesz rá lehetőségetek.
Johanna
Anyuka! Ne fesse az ördögöt a falra! Én boldog akarok lenni, de ezzel a töketlennel nagyon nehéz. Nem hagyja magát szeretni.
Anyuka
Kislányom, az élet nem mindig szép, megboldogult apád könyvelő volt, minden szerelmeskedésünkről statisztikát készített, de sosem vitt el engem Rómába, csak Alsópércsre jártunk, a bányatóhoz. De erre már te is emlékszel. Ő horgászott, mi pedig unatkoztunk. (Kicsit köhög, majd még egy kicsit.)
Johanna
Én szerettem ott lenni.
Anyuka
Ezt nem gondoltam volna, mindig olyan képet vágtál, mint egy keletlen lángos, amit senki nem akar megenni.
Johanna
Azt szerettem a legjobban, amikor jöttünk haza, megálltunk egy étteremnél vagy csárdánál. Mindig sajttal töltött sertésszeletet kértem, hasábburgonyával, utána pedig fagylaltot. És beszélgettünk. Máskor soha, csak ott, a terített asztalnál. És néha még apa is nevetett.
Anyuka
Apád jó ember volt, két lábbal állt a földön, semmi kilengés, semmi felesleges költekezés; mindig azt mondta, ha kitörne a háború, mi akkor is megélnénk.
Johanna
Elmúlt az az idő. (Megsimogatja anyja arcát.) Atyavilág! Anya, te lázas vagy!
Anyuka
Igen. Már két napja.
Johanna
Miért nem szóltál?
Anyuka
Szedek gyógyszert. Ami itthon volt, az megfelelő. Csak kicsit köhögök, főleg este.
Johanna
A szíved miatt nem szedhetsz össze-vissza mindenféle gyógyszert, te is tudod! Nem hallottam éjjel, hogy köhögsz. Mélyen aludtam. Kikészít teljesen, hogy nincs munkahelyünk, nincs jövedelmünk! Dezsőnek pedig csak a szája jár.
Dezső
Na, megint én vagyok porondon? Kell egy bűnbak, aki miatt pocsék a világ, aki miatt semmi nem jó úgy, ahogy van? Ugye?
Johanna
Nem, nem vagy bűnbak, csak egy tehetetlen, életképtelen fasz vagy.
Dezső
Nem vagyok. Ha milliomos lennék, akkor bezzeg klassz srác is lehetne belőlem, ugye? Mert csak a pénz számít, az elvek, az igazság nem!
Johanna
Kitörölheted a seggedet az elveiddel és a nagy igazságérzeteddel, ha nem tudjuk kifizetni a számlákat, ha nem tudunk ételt venni, te idióta! Nem fogod fel?
Dezső
Ez egy nagy, büdös közhely, drágám, nem értitek ti a világot, azért vagytok kispolgárok, belemerülve saját önsajnálatotokba, mindig csak azt nézitek, mit mond, mit csinál a másik, de az, hogy ti sem tesztek semmit, nem számít. De az életet az elvek, a szabályok irányítják, ha ezek nem lennének, káosz lenne, mint a ti fejetekben is. (Anyuka köhög, hosszan, szárazan.)
Johanna
Ez engem most nem érdekel, Dezső! Fel kell hívnom az orvost! (Félrevonul, telefonál.)
Anyuka
Dezső, az élet sokkal egyszerűbb dolgokon múlik, az elvek és szabályok segítenek az eligazodásban, de nem kell mindent kimondani, nem kell mindent túlbeszélni.
Dezső
Anyuka, ne jöjjön nekem megint a hittel, meg a Jóistennel, az ember gondolkodóbb lény annál, hogy vakon kövessen holmi homályos iránymutatást.
Anyuka
Nem, nem erről akartam beszélni, a hit csak megerősít – ha megerősít – abban, hogy talán jó úton jársz, bár belátom én is, nem mindig elég, vagy képtelenek vagyunk meglelni a helyes utat. Látni akartam Rómát, a Colosseumot, a Sixtus-kápolna csodás freskóit, imádkozni akartam egyszer a Piazza San Pietro sarkában, megbújva a pápa beszédét hallgató tömegben, akartam egy pénzérmét dobni a Trevi-kútba, hogy egyszer talán majd visszatérjek. Az ember hisz valamiben, vágyai vannak, melyeket egész életében dédelget, aztán sosem valósulnak meg, mert talán érdemtelen rá.
Dezső
Érdemtelen rá? Ki mondja meg, hogy az ember érdemtelen arra, hogy teljesüljenek az álmai? Sem földi, sem égi hatalom nem döntheti ezt el, csak maga az ember, aki nagyon akar valamit, aki mindent akar!
Anyuka
És te mit akarsz, Dezső? (Ismét erőteljesen köhög, mellkasára szorítja tenyerét.)
Dezső
Már én sem tudom. Valamikor nem akartam mást, csak szeretni, ölelni Johannát, gyerekeket akartam tőle, sok gyereket. Imádtam a nevetését, imádtam, amikor megölelt. Valamikor azt hittem, munkával mindent el lehet érni, mindent meg lehet teremteni, de azt nem tudtam, ha nincs munka, akkor az ember semmit sem ér, akkor csak kolonc lesz belőle, a társadalom szemetévé válik, akit mindig csak arrébb rúgnak az útból, hogy ne rontsa az összképet. (Elhallgat, lehajtott fejjel bámul maga elé, Anyuka ismét köhög, Johanna visszatér közéjük, kezében szorongatja a telefont.) Sikerült velük beszélni? Kijön az orvos?
Johanna
Nem.
Dezső
Miért nem? Mentőt küld?
Johanna
Nem.
Dezső
Nem tudsz értelmesen beszélni? Mit mondtak?
Johanna
Egy géphanggal beszéltem. Ha megteheti, maradjon otthon! Naponta többször mosson kezet! Alaposan mosson kezet! Ha az utcára megy, vegyen szájmaszkot! Az üzletben, ha megérint valamit, utána fertőtlenítse kezét! (Johanna, akár egy eszelős, nevet.) Vegyen szájmaszkot! Vegyen szájmaszkot! Vegyen szájmaszkot! És imádkozzon! (Dezső feláll a székről, odalép hozzá, megfogja a vállait, megrázza.)
Dezső
Jól van már! Térj magadhoz! Majd később ismét megpróbáljuk felhívni őket.
Anyuka
Magunkra hagytak.
Dezső
Nem, Anyuka, dehogy! Megmentenek! Azt mondták, hogy megmentenek, azt mondták, minden rendben lesz, háború van, de győzni fogunk!
Anyuka
Nem, Dezső. Nem fog jönni senki. Igazad volt, minket csak arrébb rúgnak, ha oda kerül a sor, hogy ne rontsuk az összképet.
Dezső
De nem erre értettem, Anyuka, én tudom, hogy komoly intézkedések történnek, hogy súlyos a helyzet, de győzni fogunk, már katonák és katonai járművek vannak az utcákon, megérkeztek a maszkok, a védőfelszerelések, a lélegeztetőgépek, mindjárt legyőzzük a vírust is! Igen, ez nem lehet másképpen!
Anyuka
Dehogy, Dezső! Csak azért grasszálnak katonák az utcán, hogy rend legyen. Látod, itt van az áhított rended, kijárási tilalom lesz, aki megszegi, majd lelövik, aki haldoklik, annak bedeszkázzák az ajtaját, ablakát, aki meghalt, arra talán még a házat is rágyújtják, hogy ne terjedjen tovább a vírus. (Rázza a köhögés, teljesen belevörösödik.)
Dezső
Anyuka! Fejezze be! Ezt én nem hiszem! Ez nem így fog történni!
Johanna
Vegyen szájmaszkot! Vegyen szájmaszkot!
Anyuka
A vár teraszáról nézik majd, hogy fellobbannak a tüzek, pezsgőt isznak, halk zene szól, Hot Jazz Band, vagy Ákos, azt szeretik, csak a katonák géppisztolyainak durrogása zavarja meg néha ezt az idillt; égni fog a város, mint egykor Róma, csak más okból.
A Piazza San Pietro gyönyörű lehet, ott állsz, a hajadat borzolja a szél, mormolod az imát… (Ismét rázza a köhögés.)
Johanna
Ha megteheti, maradjon otthon! Ha megteheti, maradjon otthon! Hova a fenébe mehetnénk? Hová? Vegyen szájmaszkot! Vegyen szájmaszkot! És imádkozzon! Dezső! Ebbe beleőrülök!
Dezső
Jól van, nyugodj meg. Most én telefonálok, hátha nekem sikerül beszélnem valakivel. (Félrevonul, kicsit köhög ő is.)
Anyuka
Kislányom, ha meghalok, a komód aljában, az alsó fiókban, a hálóingek között találsz pénzt. Nem túl sok, de talán két, három hónapig kihúzzátok vele!
Johanna
Anya, ne mondj ilyet! Meg fogsz gyógyulni! Ez most átmeneti állapot lehet, majd jön az orvos vagy a mentő. Meggyógyulsz! (Leül a székre, kezébe temeti arcát.)
Anyuka
Apád is nagyon szeretett téged, tudom, szigorú volt veled, de imádott.
Johanna
Féltem tőle.
Anyuka
Sosem bántott téged, aggódott miattad. Mindig azt mondta, egy lány védtelen, a világ pedig tele van mocsokkal. Igaza volt. A világ tele van mocsokkal.
Johanna
Rabnak éreztem magam. Nem engedett sehová. Csak azért nem, hogy ő nyugodtan tudjon aludni.
Anyuka
Ne légy igazságtalan! Nagyon szeretett téged, óvott mindentől.
Johanna
Amikor az ember lánya kimarad mindenből, akkor megáll az élet, se barátok, se szerelmek. Az előbb a helyes útról beszéltél Dezsőnek, de a helyes utat az ember egyedül sosem találhatja meg, csak kóborol, fél, nem beszél senkivel, nem tudja elmondani senkinek, hogy mi nyomja a szívét, lelkét, végül arra vágyik, hogy meghaljon.
Anyuka
Nem hiszem, hogy ennyire szörnyű gyerekkorod volt.
Johanna
De. A rabság mindig szörnyű. Te apa bűvkörében éltél, sosem lázadtál, sosem mondtál ellent, de nem láttalak boldognak. Mindig ott ültél az ablak előtt, egy könyv volt a kezedben, vagy sálat, pulóvert kötöttél, néztél ki az ablakon, és szomorúság áradt belőled. Titkolni próbáltad, de furcsa, finom, szürke köd volt körülötted, lassan örvénylett. Éreztem, ahogy megkötöz, mozdulatlanságra kényszerít, nem enged szabadulni, pedig azt is éreztem, hogy menekülnél. Anya, te is rab voltál.
Anyuka
Mozdulatlanság volt. Igen. Vagy inkább tehetetlenség. Apád jó ember volt, de nem értett a szavakhoz, csak a számokhoz, számokból épült fel a világa. (Köhög, aztán kapkodja a levegőt, erőtlenül dől hátra a fotelben.)
Johanna
De hogyan csókolt? Hogyan ölelt?
Anyuka
Már nem is tudom. Sötétben. Mindig csak sötétben, mintha megláthatna valaki, mintha titkolni kellene. Zuhanyzáskor is magára zárta a fürdőszoba ajtaját, még én sem mehettem be. (Dezső visszatért közéjük, megrázta a fejét, összetörten ül le a konyhai székre.)
Johanna
Nem sikerült?
Dezső
Nem. Talán mindenki beteg lett, vagy automatára állították a telefonközpontot. De mindenki nem lehet beteg, mentők, orvosok, ápolók nélkül ki ment meg bennünket?
Anyuka
Majd a katonák, Dezső. Mondtam neked az előbb.
Dezső
Anyuka, ők nem tudnak megmenteni bennünket. Ők csak bedeszkázzák az ajtókat, ablakokat. Ők csak lőni tudnak. Talán el kellene mennem az orvosi rendelőhöz, vagy a mentőkhöz. Nincs messze egyik sem.
Johanna
Ne, Dezső, ne menj sehová se!
Anyuka
Nem fog jönni senki. Nem találsz ott senkit.
Dezső
Magunkra hagytak. Vagy elszabadult a vírus. Talán már csak mi élünk. (Johanna kinéz az ablakon.)
Johanna
Nem, látok még mozgást a környező épületekben. Szemben ott könyököl valaki az ablakban. Nézelődik.
Anyuka
Ne aggódjatok, minden úgy lesz, ahogy lenni kell. (Ismét köhög, alig kap levegőt, összegörnyed, aztán feláll a fotelből, megfordul, ráül a konyhaasztal szélére, köhög, aztán mellkasához szorítja kezét, majd élettelenül az asztalra dől.)
Johanna
Anya! Anya! (Dezső odalép anyósához, nyakán megnézi a pulzusát, megcsóválja a fejét.)
Dezső
Sajnálom, édesem! Nagyon sajnálom! (A mamát fentebb húzza, végigfekteti az asztalon, két kezét, ujjait összefonja a mellkasán.)
Johanna
Anya! (Johanna sír, áll az asztal mellett, simogatja anyja arcát.)
Dezső
Pénteken találkoztam a Gömöri Karcsival, tudod, akinek teherautós vállalkozása van. Azt mondta, a héten nézzek be hozzá. Van furgonja is, azt én is vezethetném. A határhoz kellene lejárnom.
Johanna
A virágos ruháját szerette legjobban, azt, amelyiken nagy sárga és vörös virágok voltak. Azt mondta, csak az öregasszonyokat temetik feketében. Neki még alig ősz a haja. Még mindig szép az arca, szinte ránc sincs rajta.
Dezső
A Gömöri Karcsi rendes gyerek. Eltartja a családját. Apám azt mondta, soha nem lesz belőlem elég rendes ember. Hiányzik belőlem a rendesség, a kitartás, a tehetség az élethez. Olyan vagyok, akár egy csenevész növény, mely képtelen gyökeret ereszteni a földbe, él, de soha nem hoz termést. Soha nem. (Odamegy Johannához, megöleli, Johanna is átöleli a nyakát.)
Johanna
Úristen! Dezső, te is lázas vagy! Ülj le, hozom a lázmérőt, a lázcsillapítót! Nem, ezt már nem bírom! (Dezső köhécsel.)
Dezső!
Nem is érzem. Kicsit köhögök. Johanna, meghalok én is? (Johanna visszatér a lázmérővel, odaadja Dezsőnek a lázcsillapítót, egy pohár vizet nyom a kezébe, Dezső beveszi a gyógyszert.)
Johanna
Nem, te nem halsz meg! Te nem halhatsz meg! Fiatal vagy még!
Dezső
Fiatal vagyok. (Lefekszik az asztalra, anyósa mellé, fejük és a lábuk van egymás mellett, Johanna bedugja ingébe a lázmérőt, Dezső köhécsel.)
Johanna
Csak te vagy nekem. Látod, csak te maradtál. (Megfogja Dezső kezét, Dezső az asztalon fekszik, Johanna mellette áll.) Meggyógyulsz, akár jön valaki, akár nem! Magunkra maradtunk.
Dezső
Igen, magunkra maradtunk. Magunkra hagytak. Mi értéktelenek vagyunk.
Johanna
Dehogy! Nem vagyunk értéktelenek, semmivel sem vagyunk értéktelenebbek, mint ők! Meg fogsz gyógyulni, és amikor meggyógyulsz, gyereket akarok tőled! Hallod, Dezső? Gyereket akarok tőled! Legalább kettőt!
Dezső
Hallom. Tőlem? Hát, mégsem utálsz annyira nagyon?
Johanna
Nem utállak. Hogyan is utálhatnám leendő gyermekeim apját? (Dezső nevet, aztán köhög, Johanna aggódón áll mellette.)
Dezső
Csinálnál nekem egy kis puliszkát? (Johanna nevet.)
Johanna
Persze, csinálok, tejjel, mézzel, teszek bele almát és diót. Hátha úgy ízleni fog neked.
Dezső
Úgy jó lesz. Anyuka fahéjjal szerette, én nem.
Johanna
Megyek, elkészítem neked.
Dezső
Várj még. Kérlek, énekelj nekem. Csak nekem. Tudod, azt a dalt, melyet annyira szeretek hallani tőled. (Johanna leül a székre, még mindig szorítja Dezső kezét, énekelni kezd.)
Johanna
Vigyázok rád, ha jön az éj,
elmúlik majd minden szeszély,
vacsora van az asztalon,
csókollak, mert szeretsz nagyon,
poharunkban a bor édes,
tudom jól, hogy te megértesz,
vigyázok rád, veled vagyok,
szeress, amíg meg nem halok.
(Befejezi a strófát, aztán már csak dúdol, Dezső mellkasára hajtja fejét. Aztán már nem dúdol. Csönd van. Semmi és senki sem mozdul.)
Fotó: depositphotos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése