Zuhogás

Egyszer már jártam így, zuhogott ez a fránya eső, fekete esernyőm a kezemben, már nem a Kossuth Rádiót fogta, hanem az újra indult Szabad Európa Rádiót, ennek is súlyos jelzésértéke van; kedvelem az érthető, értelmes beszédet; a szél kifordítja kezemből az esernyőt, csurom vizes vagyok már, befolyásos cipőmbe ismét befolyik a víz. Cuppog benne a lábam. Hülye szó ez, de akkor is cuppog. Nincs elég bajunk, még ez az eső is kell? Világmegváltó gondolataim támadnak, ám a világ nem akarja megváltatni magát, Nyugat-balkáni anziksz ez, átgondolt gazemberség, zsebdiktátorok, talmi csillogás, sötét középkorra utaló technikák, a hűbéresek hűek, a szolgák csendesek. Még nincs inkvizíció, nem lobognak máglyák, nem égetnek könyveket. Ami késik, az nem múlik. Persze, kit érdekelnek az én világmegváltó gondolataim, ázott verébként ballagok haza, pocséknak látom a világot, pedig nem az. Tudom. Frissítenem kell az élethez a fordítóprogramomat. Nevetek. Ez jólesik. Jobban, mint az eső.

Otthon a fürdőszobába vezet első utam. Ledobálom magamról ruhámat, irány a kád, a zubogó forró víz. Már Örkény is megmondta, az ember melegségre vágyik. Én is.

Aztán megérkezel. Leülsz a kád szélére, fontos dolgokról beszélsz, az élet komoly, nem kegyelmez; de élhető, mondom én, ha élni akarja az ember. Ülsz a kád szélén, folyamatosan mondod a magadét, jó hallgatni, nézlek, te felöltözötten, én meztelenül, te felöltözötten is jobban nézel ki, mint én, a kád szélén gömbölyödik feneked, melleid kívánatosan emelkednek és süllyednek, miközben beszélsz, beszélsz, beszélsz, hevesen gesztikulálsz; basszus, az élet gyönyörű, ki a fenét érdeklik most a zsebdiktátorok?, nevetek, de te nem érted, az élet gyönyörű, mondom, nézel rám, próbálsz megfejteni abban a rögzült pillanatban. Nevetek, aztán behúzlak a kádba, engedem rád a meleg vizet, a ruhád testedhez tapad, minden kívánatosabb így, már te is nevetsz. Na, így járnak a pimaszkodók, mondom. Öltözz hozzám, súgom a füledbe, miközben ölellek. Majd később megváltjuk a világot!

Fotó: pinterest