Fekete tollal kisatírozom
az apróbb álmokat,
vészesen rövidül a lista,
„merjünk nagyot álmodni!”,
mondták egykor,
de én nem akarok,
mert ahhoz gazemberré
kell válni!
A sors is satíroz,
milliók apró álmait,
a fűtetlen lakások sötétjében
nem teremnek új álmok,
az üres kamra kongásában
minden oly valószerű
és oly valószerűtlen,
katonák grasszálnak köztereken,
beöltözve, ahogy kell,
nyilván éleslőszerrel felszerelve,
keresem, hol is az ellenség?,
ki is az ellenség?
Állítólag hadiállapotban
én is behívható vagyok,
hadiállapottalan gondolataim
ellenére is,
farkasszemet kellene néznem,
fegyvert szorítani,
még talán lőni is,
de ki az ellenség? –
birkának tekintenek
kihízott disznók.
Nem, én nem leszek jó katona,
feszélyez a mundér,
feldühít a parancs,
ezt eljátszottuk már a történelem
véres folyamában,
a parancsot osztogatók konyakot isznak,
újabban whiskyt,
kijelölik az ellenséget,
csirkét vagy vadat zabálnak,
röhögcsélnek fényes szalonokban:
na, ezek csak szolgák, hülyék!,
hadd vesszenek!
Én nem leszek jó katona,
én nem leszek szolga és hülye,
én nem leszek ágyútöltelék!,
új listát írok,
új álmokkal,
hadiállapottalanul,
emberül.
Fotó: Pikist
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése