2021. január 6., szerda

Teremtés és kiűzetés

Kellemesen tűzött a nap, a Paradicsomban paradicsomi állapotok uralkodtak, a fák meghajoltak az érett gyümölcsök súlya alatt, az állatok legelésztek, hűsöltek, fürödtek a kristálytiszta folyóban. Az Úr elégedetten szemlélte művét, béke és nyugalom honolt a tájon, az egyetlen ember, Ádám, egy pálmafa tövében heverészett jóllakottan, teljesen meztelen, és unatkozott. Látta ezt az Úr, megszánta szerencsétlen férfit, úgy döntött, rendel mellé egy társat, hogy ne legyen oly unalmas az élet; Ádám oldalbordájából megteremtette Évát, az első asszonyt. Nagyon csinosra sikeredett, szépséges combok, kerek popsi, feszesen gömbölyű mellek, hosszú, sűrű haj, igéző ajak és varázslatos szemek. Elégedetten szemlélte a nőt, ám kétségei támadtak, ez a szépség veszélyes, vajon a gonoszság erőt meríthet-e belőle, próbát kell tenni. Egyik angyalát kígyó képében odarendelte az első emberpár mellé, megbízta, kísértse meg őket. 
– Éhes vagyok, szedj nekem gyümölcsöt, kérlek, én nem érem el a magas ágakon lévőket – simogatta meg Ádám vállát Éva. – És néhány fügefalevelet is tépj, nincs egy rongyom sem, mégsem sétálgathatok mindenki előtt meztelen. 
Ádám készségesen teljesítette Éva akaratát, tetszett neki a nő, még soha nem érzett hasonlót, mintha tűz dúlna szívében, mely lassan átterjedt gyomra, hasa, ágyéka felé, amikor pedig finom kezével megérintette őt a hölgy, akkor szinte teljesen eszét vesztette. 
Éva magára erősítette a fügefaleveleket, eltakarva melleit és kívánatos ölét, Ádám pedig szenvedett és mérgelődött, miféle mánia ez már, elrejti előle szépségét! Szóvá is tette, de Éva kezével befogta száját, aztán megcsókolta. Ádám két napig magához sem tért, úgy tűnt számára, mintha csak lebegne a föld felett. Éva különféle feladatokkal bízta meg, gyümölcsöt kellett szedni, faágakból széles ágyat készíteni, megtölteni virágszirommal, fölé árnyat adó lombsátrat építeni, megmasszírozni Éva hátát, pálmalevéllel legyezni, amikor aludt. 
Ádám szerelmes odaadással teljesítette Éva minden kívánságát, ám a nő nem engedte közelebb magához, egy-egy simogatáson és könnyű csókon kívül semmi nem történt közöttük, a férfi egyre kevésbé bírt heves vágyával. 
Egy nap azt mondta, amikor ismét gyümölcsért küldte a nő, hogy hoz neki, ha Éva leveszi melleiről a fügefaleveleket, engedi megcsókolni őket. Éva először feldühödött, nekiesett a férfinek, tán még meg is karmolta volna arcát, ám a szálfatermet, a duzzadó izmok ettől eltántorították, végül is átölelte a férfi nyakát, lágyan megcsókolta. 
– Édes szerelmem, hát persze, ledobom a fügefalevelet, csak hozd azt a gyümölcsöt. 
Ádám visszatért a gyümölcsökkel, Éva az ágyon hevert, nem mozdult, nem is szólt, a férfi meg dühösen hajította a folyóba a banánt, körtét, datolyát. 
– Édes férfi, ne légy türelmetlen, most akartam levenni a fügefaleveleket, egyébként is hozz új leveleket, unalmas már ez a gúnya rajtam, újat akarok. Várok rád. Epedve – csicseregte Éva. 
Ádám kételkedve nézett azokba a varázslatos szemekbe, de aztán csak elindult a közeli erdő felé, amikor visszatért, Éva már ledobta felülről a fügefaleveleket, a férfi alig bírt a vággyal, megérintette a varázslatos halmokat, majd csókjaival borította. Évának is elakadt a lélegzete, még soha nem érzett hasonló gyönyörűséget, tűzforró örvény ragadta magával, az ájulás szélén vesztegeltek gondolatai. Váratlanul ellökte magától a férfit, aki sértődötten ült le a pálmafa tövébe, messze a nőtől. 
– Ez a vágy, amit éreztél – sziszegte Éva fölött a Kígyó –, ne félj tőle, maga a gyönyör és beteljesülés, vedd rá Ádámot, hogy szedjen neked almát arról a fáról, s akkor tiéd lesz a mindenség, te leszel uralkodónője. 
– Jaj, hát abból az almából nem lehet enni – rázta meg fejét rémülten Éva –, akkor az Úr elpusztít bennünket. 
– Dehogy, dehogy, az Úr szeret benneteket, csak nem akarja, hogy túlságosan gyorsan megunjátok a paradicsomi életet. De te lehetnél a mindenség leggyönyörűbb úrnője. 
Gyorsan futottak a napok, Éva mindig kitalált valamit, Ádám teljesítette, majd övé lett néhány percre a nő varázslatos melle. 
Egy napon a férfi eldöntötte, többet akar, csábító ölét Évának, ha kell, akár erőszakkal is letépi onnan azt a fügefalevelet, persze Éva hallani sem akart róla. Három napja már nem hozott neki Ádám semmit, végül Éva beadta derekát, lehullott a fügefalevél, a férfi combjai közé térdelt és… 
Napokig szerelmeskedtek, ettek, aludtak, szerelmeskedtek, ettek, aludtak, szerelmeskedtek, Éva kezdte úgy érezni, szerelmes a férfibe. 
– Ne add magad ilyen olcsón – sziszegte a Kígyó Éva fülébe, te lehetnél az úrnő, a férfi a szolgád, csak az alma kell hozzá, semmi más. 
– De nekem is jó Ádámmal, nagyon jó, minden sejtem bizsereg tőle – ágált Éva –, jó nekünk itt a Paradicsomban. 
– Akarj többet, asszony, mint amennyire a férfi szán – súgta a Kígyó –, a sors többre rendelt. 
Éva elgondolkodott a Kígyó szavain, így bevetette az összes praktikát, hogy az ő akarata érvényesüljön, néha fájt a feje, máskor álmos volt, már csak akkor szerelmeskedtek Ádámmal, amikor ő akarta, veszekedtek is az alma miatt, pipogya fráternek, gyáva alaknak nevezte a férfit, aki olyankor inkább bemenekült az erdőbe, csak ne hallja szerelme becsmérlő szavait. 
Egy napon megállt az almafa alatt, letépett egy piros almát. Éva a nyakába ugrott, ölelte, csókolta, majd elfogyasztották együtt a finom gyümölcsöt. Beborult az ég, mennydörgés, villámlás szaggatta szét a sötéten gomolygó felhőket, megjelent az Úr. 
– Ádám, mit tettél? 
– Uram, bocsáss meg, Éva volt a hibás, ő akarta. 
– Ezért kiűzlek benneteket a Paradicsomból, a Földre, nyomorba, fagyba, sárba, vadállatok közé. 
– De Uram, kérlek, bocsáss meg! 
– Ádám, légy már férfi, ne könyörögj ily megalázkodva – kiabált rá Éva –, megleszünk mi ott is. 
– Jól van, asszony, legyen úgy – felelte az Úr –, a bűnt elkövetőknek viselni kell tettük következményeit. 
– Viseljük, Uram – nevetett Éva –, ugye, Kígyó? 
– Túlmentél minden határon, asszony – közölte a Kígyó –, pokolra kerülsz. 
– Te aljas jószág – dühöngött Éva –, te mondtad, hogy szakítsunk és együnk az almából, és akkor én leszek a mindenség uralkodója. 
– Hazudtam – nevetett a Kígyó. 
– Uram, ha már minket kiűzöl a Paradicsomból, ebből az utálatos állatból akarok egy táskát. Megérdemeljük. Én is, meg ő is – toporzékolt Éva. 
Ádám szerelmesen nézett asszonyára, hirtelen odalépett hozzá, átölelte derekát, pörögtek, forogtak, akár egy modern balett légies táncospárja. Évának a lélegzete is elakadt, a lába sem érte a földet, kipirult az arca, csillogtak szemei, mosolyra nyílt telt ajka, érezte derekán Ádám erős ölelését, biztonságot nyújtó karjai között úgy tűnt számára, a csillagokig fognak repülni. Még sincs hát minden úgy, ahogy gondolta. 
– Ti csak büntetést érdemeltek, induljatok a Földre – mosolygott az Úr –, hű angyalom, Kígyó, gyere, ők pedig hadd menjenek. 
– Uram, én inkább velük tartanék, ha nem bánod – hajtott fejet a Kígyó –, még a végén bajuk esik. 
– Jól van, te tudod, de a végén még kígyóbőrtáska lesz belőled. Hisz tudod, a nők mindenre képesek, és az ellenkezőjére is. 

Teremtés és kiűzetés II. 

Kellemesen tűzött a nap, a Paradicsomban paradicsomi állapotok uralkodtak, a fák meghajoltak az érett gyümölcsök súlya alatt, az állatok legelésztek, hűsöltek, fürödtek a kristálytiszta folyóban. Az Úr elégedetten szemlélte művét, béke és nyugalom honolt a tájon, az egyetlen ember, Ádám, egy pálmafa tövében heverészett jóllakottan, teljesen meztelen, és unatkozott. Látta ezt az Úr, megszánta szerencsétlen férfit, úgy döntött, rendel mellé egy társat, hogy ne legyen oly unalmas az élet, Ádám oldalbordájából megteremtette Évát, az első asszonyt. Nagyon csinosra sikeredett, szépséges combok, kerek popsi, feszesen gömbölyű mellek, hosszú, sűrű haj, igéző ajak és varázslatos szemek. Elégedetten szemlélte a nőt, ám kétségei támadtak, ez a szépség veszélyes, vajon a gonoszság erőt meríthet-e belőle, próbát kell tenni. Egyik angyalát kígyó képében odarendelte az első emberpár mellé, megbízta, kísértse meg őket. 
– Éhes vagyok, szedj nekem gyümölcsöt, kérlek – simogatta meg Éva vállát Ádám. – És hozz vizet is a folyóból, szomjas vagyok. 
Éva készségesen teljesítette Ádám akaratát, tetszett neki a férfi, még soha nem érzett hasonlót, mintha tűz dúlna szívében, mely lassan átterjedt gyomra, hasa, ágyéka felé, amikor pedig finom, ám erős kezével megérintette őt, akkor szinte teljesen eszét vesztette. 
Ádám jóízűen falatozott. 
– Te miért nem eszel? – kérdezte Évát. 
– Egyél csak, szeretem nézni, ahogyan eszel – Ádám megrántotta a vállát. – Ha nem, hát, nem, legalább nem fogsz elhízni. 
Évának nagyon rosszul esett ez a megjegyzés, lement a folyóhoz és sírt, biztosan nem szereti őt a férfi, biztosan nem. 
Ádám különféle feladatokkal bízta meg, gyümölcsöt kellett szedni, faágakból széles ágyat készíteni, megtölteni virágszirommal, fölé árnyat adó lombsátrat építeni, megmasszírozni Ádám hátát, pálmalevéllel legyezni, amikor aludt. 
Éva szerelmes odaadással teljesítette Ádám minden kívánságát, a férfi egyre kevésbé bírt heves vágyával. 
Egy nap azt mondta, amikor ismét gyümölcsért küldte a nőt, ha Éva megcsókolja, akkor ezzel nagyon boldoggá tenné vele őt. Éva elpirult, majd át akarta ölelni a férfi nyakát, lágyan megcsókolni, ám Ádám ellökte magától. 
– Előbb hozz gyümölcsöt, éhes vagyok. 
Éva elindult gyümölcsért, közben potyogtak könnyei. Szereti ezt a férfit, nem, nem fogja elveszíteni, inkább megtesz mindent, amit csak kér tőle. 
Visszatért a gyümölcsökkel, Ádám az ágyon hevert, nem mozdult, nem is szólt, unott képpel vakarászta gömbölyödő hasát. Éva letette az ágy mellé a banánt, körtét, datolyát. 
– Add közelebb, nem érem el – intett Ádám. Éva közelebb lépett, a férfi elkapta a karját, az ágyra rántotta, magáévá tette. Ádám kételkedve nézett azokba a varázslatos szemekbe, Évának is elakadt a lélegzete, még soha nem érzett hasonló gyönyörűséget, tűzforró örvény ragadta magával, az ájulás szélén vesztegeltek gondolatai, aztán, amikor a férfi már hortyogva aludt, kisiklott az ágyból, lefutott a folyóhoz, úszott a hűs habokban, boldognak érezte magát. 
Ádám felébredt, álmosan nézett körül, ismét éhes volt, ám eszébe jutott, mily kellemesen érezte magát előbb a nővel. 
– Ez a vágy, amit éreztél – sziszegte Ádám fölött a Kígyó –, ne félj tőle, maga a gyönyör és beteljesülés, szakíts almát arról a fáról, és akkor tiéd lesz a mindenség, te leszel uralkodója. 
– Jaj, hát abból az almából nem lehet enni – rázta meg fejét rémülten Ádám –, akkor az Úr elpusztít bennünket. 
– Dehogy, dehogy, az Úr szeret benneteket, csak nem akarja, hogy túlságosan gyorsan megunjátok a paradicsomi életet. De te lehetnél a mindenség leghatalmasabb királya. 
Gyorsan futottak a napok, Ádám mindig kitalált valamit, Éva pedig teljesítette, napestig dolgozott, de a szerelem erőssé és kitartóvá tette. 
Olykor napokig szerelmeskedtek, ettek, aludtak, szerelmeskedtek, ettek, aludtak, szerelmeskedtek, Ádám kezdte úgy érezni, szerelmes Évába, de gyorsan el is hessegette a gondolatot, ő lesz a mindenség királya, talán lesz majd méltóbb királynő is mellette, mint Éva. 
– Ne add magad ilyen olcsón – sziszegte a Kígyó Ádám fülébe –, te lehetnél az úr, a nő a szolgád, csak az alma kell hozzá, semmi más. 
– De nekem is jó Évával, nagyon jó, minden sejtem bizsereg tőle –, ágált Ádám, jó nekünk itt a Paradicsomban. 
– Akarj többet, férfi, mint amennyire az asszony szán – súgta a Kígyó –, a sors többre rendelt. 
Ádám elgondolkodott a Kígyó szavain, úgy döntött, az ő akaratának kell érvényesülni, a nőnek szolgálni kell őt, etetni, itatni, szeretkezni vele, amikor csak kívánja. Éva egyre nehezebben viselte Ádám kirohanásait, durva hangnemét, erőszakos közeledését, sokszor inkább bemenekült az erdőbe, csak ne hallja szerelme becsmérlő szavait. 
Egy napon megállt az almafa alatt, letépett egy piros almát. Félve vitte Ádámhoz, pedig a férfi mondta valamelyik nap, milyen szívesen megkóstolná azt az egészségesen piros gyümölcsöt. 
Beborult az ég, mennydörgés, villámlás szaggatta szét a sötéten gomolygó felhőket, s megjelent az Úr. 
– Éva, mit tettél? 
– Uram, bocsáss meg, a szerelem az oka. 
– Ezért kiűzlek benneteket a Paradicsomból, a Földre, nyomorba, fagyba, sárba, vadállatok közé. 
– De Uram, kérlek, bocsáss meg! 
– Asszony, fogd be a szád, ne könyörögj ily megalázkodva – kiabált rá durván Ádám –, megleszünk mi ott is. 
– Jól van, legyen úgy – felelte az Úr –, a bűnt elkövetőknek viselni kell tettük következményeit. 
– Viseljük, Uram – nevetett Ádám –, ugye, Kígyó? 
– Túlmentél minden határon, Ádám – közölte a Kígyó –, pokolra kerülsz. 
– Te aljas jószág – dühöngött Ádám –, te mondtad, hogy szakítsunk és együnk az almából, és akkor én leszek a mindenség legnagyobb királya. 
– Hazudtam – nevetett a Kígyó. 
– Uram, ha már minket kiűzöl a Paradicsomból, akkor engedd meg, hogy ezt utálatos, hazug állatot megölhessem– toporzékolt Ádám. 
Éva még mindig szerelmesen nézett a férfire, hirtelen odalépett hozzá, átölelte és megcsókolta, úgy, mint eddig még soha. Ádámnak a lélegzete is elakadt, kipirult az arca, csillogtak szemei, mosolyra nyílt telt ajka, érezte nyakán Éva ölelését, puha, óvó karjait, és úgy tűnt számára, a csillagokig fognak repülni. Még sincs hát minden úgy, ahogy gondolta. 
– Ti csak büntetést érdemeltek, induljatok a Földre – mosolygott az Úr –, hű angyalom, Kígyó, gyere, ők pedig hadd menjenek. 
– Uram, én inkább velük tartanék, ha nem bánod – hajtott fejet a Kígyó –, még a végén bajuk esik. – Jól van, te tudod, de vigyázz Évára. És magadra is, mert a végén még elpusztít téged ez a beképzelt, haragos férfi. Hisz tudod, a férfiak mindenre képesek, és az ellenkezőjére is.


Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje


Nincsenek megjegyzések: