Diagnózis

Az orvos elmélázva nézegette a felvételeket, gömbölyű hasán szétnyílt rózsaszín inge, szemüvege az orra végén egyensúlyozott, kövér, húsos szája állandóan nyálas volt, mert kövér, húsos nyelvével állandóan nyalogatta.

Önnek fizikálisan semmi komoly baja nincs, állapota korának megfelelő, de mint tudja, új képalkotó eljárásaink révén behatóbban tudjuk tanulmányozni betegeinket, már arról is tűpontos felvételeket tudunk készíteni, amit a pórnép léleknek nevez. Ezekből az eredményekből messzemenő következtetéseket tudunk levonni, ám most gondolkodóba estem, ilyet még nem láttam.

Menthetetlen vagyok, doktor úr?, kérdeztem, persze, az vagyok, a feleségem, a gyerekeim is ezt mondják. Ne kíméljen, mondja meg, meddig élek még?

Mint előbb említettem, korának megfelelő fizikai állapotban van, ám a lelkéről készült képeket nem tudom értelmezni. Van itt egy bőrfoci, egy csúzli, valamint medvecukor, fekete, mentolos, kígyózik, akár egy kígyó, a labda nem pattog, a csúzli megfeszítve, és egy fényes csapágygolyó várakozik kilövésre készen.

És ez mit jelent, doktor úr?

Fogalmam sincs. Ilyet még nem láttam. Általában konkrét eseményeket látunk, alkoholizmust, verekedést, tombolást a meccsen, a király dicsőítését, minden mozgásban, összefüggésben az univerzum energiáival, ám ez egy statikus kép. Él még maga? Bocsánat, ez hülye kérdés volt.

Nem tudom, doktor úr, hogy élek-e még. Az ember akkor él, ha szeretik, ha az álmai is élnek, ha örömet szerez egy félig átsült marhabélszín barnamártással. A mozdulatlanságban semmi sem történik.

Igen, igen, erre gondoltam én is, bólogatott a doki, mondhatnám, hogy ez pszichológia, ám modern képalkotó eljárásunk eddig tévedhetetlen volt, a terápia sikeres, alig néhányan haltak meg.

És aki meghalt, miért halt meg?

Nem fogadta meg a tanácsainkat. Jó emberré kellett volna válni, de nem sikerült.

És mit mondtak neki, hogyan kezdjen hozzá?

Semmit nem mondtunk, ezt mindenkinek magának kell tudni.

Ja, ha nincs recept, úgy nehéz. Gyanítom, a többiek csak azért úszták meg, mert beszartak a haláltól.

Ön nem fél tőle?

Minek? Ha jönni kell neki, akkor jön. Neki is van főnöke.

Lehetséges. De mindenki fél.

Ezt nem tudom, most azt mondom, jöjjön, megbeszéljük a vádiratot, aztán menjünk. Elképzelhető, hogy sírni fogok. De nem a félelem miatt.

Az ismeretlentől fél az ember.

Egy labda, fekete, mentolos bocskorszíj és egy megfeszített csúzli nem élet, nem kell aggódni az elvesztése miatt. Az asszony azt mondja, ha lenne pénzem, összefirkáhatnám a falat is, mert ki tudnám fizetni a javítás költségeit, de ha nem tudom kifizetni, akkor kussoljak, mert én kispolgárilag alkalmatlan vagyok az életre. Persze, nagypolgárilag is, csak ahhoz még több pénz kell.

A bocskorszíjat és a labdát magának adom. A csúzlit megtartom, hátha a másvilágon is kell lövöldözni valakire.

Ez nem keresztény beszéd.

Maga nem orvos, hanem pap?

Orvos vagyok.

Akkor vigyázzon, nehogy magára lövöldözzek a csúzlival, ha jön utánam.

Én még fiatal vagyok.

Ez nem kizáró ok. Képalkotásilag az élet szar. Mennyivel jövök doki?

Méltányossági alapon húszezer.

De van tébém.

Az nem érdekel.

Értem. Várni fogom. Tudja. A csúzlit megtartottam.

Fotó: Pinterest