Vastagon fogó, fekete tollal írok,
ez semleges, a papírt nem karcolja,
a pénztáros kisasszony felvisított,
amikor versemet a boltban
feltettem a polcra.
Ordította, nincs rajta vonalkód,
se ÁFA, se árrés, se ár,
így a versek nem eladhatók,
bizony, bizony, ez a szabály!
Éhenkórász költő lettem, személytelen,
szédítenek regék, rímek, ragok,
tudatalattim mást akar mint eszem,
meg sem találva lettem elhagyott.
Ily bizonytalan a költők sorsa,
olcsón sem kellenek világmegváltó
verssorok,
feslett lett az erkölcs, a ruha korca,
tehetség és siker nem rokonok,
inkább csak a tehetségtelenség
és a becsvágy –
nem többszólamú most
az irodalmi kánon,
a hatalom megragad, megharap, megrág
és kiköp egy esős, unalmas délutánon.
A pénztáros kisasszony súgja,
a piacon minden vers eladható,
egy szonett és egy óda között
megbújik egy törött lámpabúra,
így lesz fénytelen az öröklét,
vége!, csapó!
Fotó: Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése