Gyomoktól uralt
fura tájék,
hol cinikus
plakátmosoly
hizlal uradalmat,
és keserű csönd
ízleli a zsíros
kenyeret
vagy szárazat,
hol uram-bátyám
mondja ismét:
ki az úr és
ki paraszt,
hol gyomoktól
felvert megint a
magyar ugar,
hol félelem
teremt szolgát,
s Mammon
csatlóst,
hol háború
dúl, „fényes”,
pedig rozsdás
a kard,
hol sötét
terjeng,
s rézből van
az arany,
hol mesterséges
árkokban
szennyes lé
hömpölyög,
s kettéhazudott
ország
sírva vigad…
Gyomoktól uralt
fura tájék lettél,
hazám…
6 megjegyzés:
... háááát, ilyen a magyar ugar.
Sírva vigadunk hajnal hasadtig... pedig lehet jobban tennénk, ha kigyomlálnánk a sok gazt.
Kiváló vers!
Vox
Sírva vigadunk, igen, a gyom pedig megfojtja lassan az összes haszonnövényt és virágot. Szomorú jövő elé nézünk!
Megrázó erejű vers.
Sokan érezzük ugyanezt bőrünkön, gyomrunkban, lelkünkben, orrunkat bűz facsarja, szemünket terjengő füst marja, a köd csak lassan oszlik, nyelvünkön keserű szavak íze kelt émelygést.
Valóban Adyt idéző soraid hangulata, a "magyar ugar" ilyen asszociációt eredményez bennem is.
Túl sok a gaz, túl kevés a kertész, vagy nincs elég erejük, bátorságuk gyomlálgatni, pedig kellene, mielőtt teljesen elborítja a vidéket. Már alig látni ki a gyomok közül.
"Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?"
Köszönöm, hogy olvashattam gondolatébresztő versedet!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm hozzászólásodat! Mint annyiszor mondom, és a tények engem igazolnak, ez most nem haza, csak ország, hűbéresekkel, csicskákkal, spiclikkel és szolgákkal, a vár teraszára nem hallatszik fel jajgatás. Szomorú vagyok, hogy ide jutottunk ismét.
Kemény, fájdalmas, igazság remek versben.
Laci, köszönöm szépen!
Megjegyzés küldése