Összkép

Egy hosszú, vörös csík könyökölt végig az állán, szemérmetlenül szembetűnően; esett a kőolaj hordónkénti ára, több mint százmillió dollárért kelt el az egyik ismert aukciós ház árverésén egy Monet festmény, sokba kerül a naplemente, Mammon hűséges csatlósai jól végzik dolgukat; nem emlékezett semmi emlékezetesre, fogalma sem volt, mivel sérthette meg állát. Beállt a tus alá, játszott a csaptelep fényes karjával, hol forró, hol hideg víz zubogott a hátára, aztán kedvetlenül játszott kicsit a farkával is, hunyott szemmel, elképzelte, amint Patricia meztelenül eléguggol.

Reggel a másik irányban is futott egy csík az állán, egészen a bal füléig, narancsos színnel, vastagabban, mint a másik, egészen megkeményedett tőle a bőre, homlokán viszont egy zöldessárga ereszkedett alá, egészen orra tövéig, majd szétterült, akár egy tűzijáték, szeme alá bíbor és fekete csillagokat szórt; az orvos szerint két éve nincs biztosítása, ki kell fizetni a kezelést, emelte magasra hórihorgas mutatóujját; tisztelettel elköszönt, úgy döntött, nem akar ő már semmiféle kezelést, a hírekben bemondták, minden szép, minden jó, minden rendben van, senkit sem érdekel, mi lesz húsz év múlva, meg az sem, ha a feketelyukakon át lehet lépni másik univerzumba. Nem aggódott, ő már biztosan nem lép sehová.

Hajnalban ébredt, kiszáradt a torka, nyilván horkolt, akár egy vadtulok, gyönyörű, színpompás virágnak képzelt lelkében hányinger tivornyázott, kerülte a tükröt, nem akart látni, nem akart tudni, nem akart lenni, úgy is szarrá válik minden, az öröklétnek nincsenek szabályai, öröklét sincs, illúzió a másvilág, okos emberek gazembersége, szemfényvesztés, Cipolla trükkje; aztán a konyhaszekrény kopott, repedt tükrében csak meglátta az arcát, mely egy génhibás amarilliszre hasonlított, színes, lebegő szirmok, sárga porzók.

Az utcákon virágfejű emberek rohangáltak, meg patkányarcúak, macskafülűek, kutyaszeműek, sáskák, vízilovak, sakálok, giliszták, paraziták, az őrület agresszív részegséghez hasonlított, Gaia úgy döntött, visszaveszi az érdemtelenektől az esélyt; összeomlott a tőzsde, nem jártak a vonatok, buszok, repülők, nem nyitottak ki az éttermek, kocsmák. Furcsán lengedezett a szél, semmit sem kapott fel, se port, se falevelet, se elhajított papírzacskót, csak végigtáncolt a halottak felett, nem törődve a kevés életben maradt torzszülöttel sem, már nem számított semmiféle időszámítás, sem nyelv, sem országhatár, sem az olaj hordónkénti ára.

A napfelkelte bekövetkezett. Mint minden hajnalban. De már semmi sem zavarta meg az összképet.

Fotó: femina